// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza
Krebsz János Krebsz János

Hörgés széljobbról

// HIRDETÉS

Ezeregyszáz év honfoglalással a hátunk mögött és a kétharmad birtokában, a szellemi holdudvar iránymutatása szerint, leginkább a Horthy korszak homályának újrafényezésében munkálkodva, minimum nem kedveljük azokat, akik a nemzeti egyetértést bomlasztják.

(Külön)Vélemény

Szerző: Krebsz János
2014. augusztus 21., 07:48

„A kormányközelinek tekinthető Heti Válasz megszellőztette, hogy várhatóan magas állami kitüntetésben fog részesülni az egyetlen magyar Nobel-díjas író. A beharangozás a következő címmel futott végig a magyar sajtón: Hörgés széljobbról, csend balról. Hangosan hörgök. Ezek szerint szélsőjobboldali vagyok.

Ritka, illetve nem is ritka a Nobel-díj történetében, hogy az odaítélő svéd akadémia politika által elnyomott vagy üldözött alkotónak adja a díjat, ezzel is valami liberál-judeo malomra hajtva az érdeklődés áramlásait. És szívesen adja az elismerést a holokauszt-téma feldolgozóinak, ahogy az Oscar-díj is ugyanennek a témának a preferálását általában jutalmazza. Nem állítjuk ezzel azt, hogy Kertész Imre a díj elnyerésének idején a politika által egyáltalán ismert író lett volna, nemhogy üldözött. Utána azért változott a helyzet.

Ezek az írásban megfogalmazott szélsőséges vélemények sosem fértek bele az igaz magyar hazafiságról kialakított képbe, sőt valamiféle árulkodásnak, az ország jó híre rombolásának tekinthetők. Amennyiben külföldi újságokban megjelennek ezek az egyszemélyes életérzéseket kinagyító, torzító, szubjektív vélekedések, úgy már az idegenszívűség, sőt a hazaárulás vétségét érezhetjük elkövetve, megbántva ezzel mindazokat, akik minden körülmények között a magyarságukat meg országunk jó hírét tekintik a legfontosabbnak.

Nem azért csinálunk mi történeti hivatalt, Szabadság téri emlékművet, olvasunk illiberális sajtótermékeket, nyitunk kelet felé, átkozzuk el Brüsszelt, vívjuk a szabadságharcot, alakítjuk át a választási szabályokat, adunk állampolgárságot a határon túliaknak, hogy mindenáron összevesszünk a világ vezető katonai szövetségével és az európai népek többségét egyesítő unióval. Hanem a sajátosan magyar virtus, vitézség és fátum megjelenítéseként ezt kell képviselnünk a világ színpadán. A haza nem lehet ellenzékben. És aki ezzel szembemegy, az idegen érdekek kiszolgálója.

Erősnek és határozottnak éreztük magunkat mindeddig. És hangosan hörögtek azok, odaát, hogy jaj, a sajtószabadság, jaj, az alkotmány, jaj, a zsidózás, jaj, a történelemhamisítás, jaj, a Kertész nevű íróknak el kell menniük Magyarországról! (Ugyanis egy Kertész Ákos nevű, hasonló származású író, megijedve az általa érzékelt hazai szellemi légkörtől, kitántorgott Kanadába.)

Mi meg kitartottunk a magunk igazánál minden presszió ellenében. Ha nem hívnak meg Washingtonba, és nem állnak szóba velünk, akkor mi van?! Nácinak neveznek, meg diktatúrának, fasizmusnak a rendszerünket? Lelkük rajta! Mi, magyarok, akár az egész világgal szembe megyünk, ha az igazságunkról, a szabadságunkról, a virtusunkról van szó.

Nem illesztenénk bele ezt a kitüntetős eseményt a liberalizmus és a konzervatív világnézetek világméretű harcába, de el tudjuk képzelni, mekkora politikai, gazdasági nyomást kellett elszenvedniük választott vezetőinknek, míg erre a döntésre jutottak.

Most, úgy látszik, mintha meghátráltunk volna.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda