Helló, turiszt vagyok, ipari termék. Futószalagon érkezem. De észre sem veszem, nagyon élvezem.
Roppant repülők gyomra öklendez repterek mozgójárdáira, húzom magam után a gurulós bőröndömet. Szépen felöltöztem, új sportszandál, márkás póló, fejemen a RayBanem. Néztem a repülőn, mások is ugyanígy öltöztek fel, nem maradok alul. Sietek, a reptereken fel kell venni a ritmust. Mindenki más is siet. Gyorsan kell nyaralnom, egy hetem van rá, hét éj, nyolc nap, de abból kettő repülés, azokon a napokon csak pár óra marad.
Hosszasan verekszem egy parkolóhelyért, szerencsére jól bírja a kocsimban a klíma, egy vagyont fizettem indulás előtt a szervizben. A parkolásért is sokat fizetek, nem baj, csak legyen egy hely végre. Itt keringek tíz másik autóval, jöttem nyaralni, és nem tudok megállni, basszus, pedig ezerkétszáz kilométert vezettem másfél nap alatt. Visszafele egyben letekerem, akkorra már pihent leszek. Hét éj, nyolc nap, de az utolsó már hazaút. Szépen felöltöztem, jól fogok kinézni, ha végre kiszállok, új sportszandál, márkás póló, fejemen a RayBanem.
és estig mindegyre így teszek. Kávét kívánok? Sorban állok. Reggeliznék? Sorban állok. Meginnék egy sört a parton? Sor. Vécére mennék? Sor. Látnivalókat néznék? Hatalmas sor a kasszáig. Majd a belépésnél. És a látnivalók előtt. Pedig kialakult: kábé egy perc per turiszt látnivalónként, és mégis. Nem baj, majd újra megnézem az interneten. Szerencsére olyan sok a látnivaló! Megéri várni, pedig nagyon sietek. Állok, de sietek, jó, mi? Ha már eljöttem idáig, meg kell nézni, amit lehet. Hiszen nyaralok, ki kell használni az időt. Várom a soromat, és sóhajtozom. Méltatlankodom. Egérutakon gondolkodom. Az első sorokban zsúfolódom. Odahaza nem panaszkodom.
Életemben nem izzadtam ennyit. Futok a csoportom után. Figyelem a sárga ernyőt és nyargalok, mert valahol mindig lemaradok. Csak megnézek valamit egy kicsit, és a sárga ernyő már a távolban integet, mozog fel-alá kajánul, hol látom, hol nem. Szép utazás ez, csak az az ernyő ne lenne: kicsit már úgy vagyok vele, mint a bika a vörös kendővel. Dühösen üldözőbe veszem, valahogy odafurakodom, aztán a hozzám eljutó mondatfoszlányokat hallgatom. Hogy mit láttam eddig, azon sokat gondolkodom. Felsorolni sem tudom. Nem baj, majd otthon egy füzetbe leírom.
De hát itt minden olyan borzasztó. Otthon minden olyan más. Nem ilyen, mint itt. Hát itt nincs egy igazán szép vizű medence. Egy rendesen sütött húst nem tud enni az ember. Egy jó sört még nem kaptunk. Hasonlítom az árakat, hajam égnek áll. Szabadrablás, ami itt van. És milyen minőség, milyen? Hajnalban rohanunk a partra napágyat foglalni, aztán ebédidő előtt félórával a vendéglőhöz, hogy ételhez jussunk. A vacsoráról már nem is beszélve, verekszünk egy asztalért. Éjjel pedig részegek vernyákolnak az ablakunk alatt. Tegnap kikiabáltam a rossz angolommal, feldobtak egy sörösüveget. Amióta idejöttem, nem aludtam ki magam. Gyűrött az arcom, alig tudok posztolni egy rendes szelfit.
Becsekkolok, nyomok egy szelfit. Kicsekkolok, nyomok egy szelfit. Hotelszobám tágas, nyomok egy szelfit. Kávém tejes, nyomok egy szelfit. Salátám zöld, nyomok egy szelfit. Plázsom napernyős, nyomok egy szelfit. Koktélom napernyős, nyomok egy szelfit. Hajókázom, szél fúj, nyomok egy szelfit. Hintázom, szél fúj, nyomok egy szelfit. Teraszom kilátós, nyomok egy szelfit. A torony Eiffel, nyomok egy szelfit. A torony nem Eiffel, nyomok egy szelfit. Sziklára felmászom, nyomok egy szelfit. Ősi romok vannak, nyomok egy szelfit. Gaudí, Picasso? Nyomok egy szelfit. (Gyorsan nyomom, mert mögöttem sokan, rám várnak éppen. Idejönnek ők is, nyomnak egy szelfit. Több ezren vagyunk, nyomjuk a szelfit. Mint egy művészi villámcsődület.)
Én láttam a Picassót az én szemeimmel. Ő rajzolta, de én láttam! Én voltam a romoknál az én lábaimmal. Én ittam a koktélt az én számba bele. Előtte a számmal mosolyogtam. Én ültem a repülőn az én fenekemmel. Én fogtam a telefont az én kezeimmel. Nyomtam a gombot a mutatóujjammal. Én! Látok, hallok, ízlelek én! Járni és fogni is tudok én! Menni, enni és ülni is tudok én! Bárhol a világ közepén. Vagy a végén. Megállom a helyem én. Pedig egyszerű ember vagyok, és mégis. Ez vagyok én. Fontos vagyok én. Ügyes vagyok én. Különleges vagyok én. Tulajdonképpen nagyszerű vagyok én.
Nevetek mindig a képeken. (Hadd nézzék a végeken.) A világ kicsi lett, én meg nagyra nőttem – hisz látszik a felvételeken.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.