Ha eddig nem jött össze, most már holtbiztos, hogy újjászületik Románia!

Kampány van, tehát minden érintett politikus intenzíven vajúdik. Vagy a kampánycsapataik vajúdnak helyettük. Ez egy négyévente ismétlődő mágikus szertartás, amelynek nyilván semmi köze nincs a gyermekszülés szentségéhez. Bár el tudom képzelni, hogy a politikusok pont úgy ragaszkodnak a megszült tervekhez, mint saját gyerekükhöz… már ameddig felelősségre vonás nélkül lehet velük büszkélkedni.

Szóval, vajúdás van a pártszékházak környékén. És születnek is a „gyerekek”:

szóval teljesen pozitív a születési ráta. Akinek a fájdalomhangjaira most felkaptam a fejem, az nem más, mint a PSD államelnök-jelöltje, Marcel Ciolacu úr.

Megmondom őszintén: ha végigtekintek a hazai pártpolitikai prérin, ő a kedvenc román (!) politikusom. Juj, ennek elment az esze, kérdezhetik Önök. Nos, régóta figyelem a mioritikus nagypályán fel-alá szaladgáló játékosokat, és azt mondom, Ciolacu úr az, aki a leginkább… hogy is mondjam… hordozza magában, hogy a fenti szülős metaforához hű legyek… szóval

Ha kell, bizánci, ha kell, balkáni, ha kell, patetikus, ha kell, simulékony… nagyjából az egyetlen dolog, ami annyira nem megy neki, az az eltartott kisujjú, égnek meredő orrú européerség… amit 10 év Ionopot Iohannis után, Isten bocsássa meg nekem, annyira nem hiányolok.

Szóval, ez a szimpatikus Ciolacu úr rendesen gyúr az államelnöki bársonyszékre. És tudja nagyon jól, hogy jogállamiságot, demokráciát masszívan sértő ellenfélbuktatáson túl valami mást is világra kell hoznia. Például egy országprojektet. Ami talán

Itt jegyezném meg: hatalmas ellenszenvvel viseltetek a projekt kifejezés iránt. És nem azért, mert idegen szó. Idegen szó a vurstli, a punga, a manele, a dildó is, aztán még sem kapok tőlük náthát. Mert ezek a szavak pontosan azt jelentik, amit takarnak, ha tetszik. A projekt viszont – ebben a kontextusban, az én értelmezésemben legalábbis – többnyire mindent jelent, csak épp azt nem, amit takar. A projekt egy függöny, egy rituális füstfal, amely lebben, felszáll, amikor szükséges, de sohasem fedi fel azt, amit mögötte van. Persze, az idő telik,

láttuk, ez történt Ionopot országprojektjével is.

Szóval, Ciolacu úr nyögött, jajgatott, aztán megszülte a saját projektjét. Öt kiemelt prioritása van neki. Az első: a jövedelmek és a vásárlóerő növelése. Oké, nincs olyan politikus a világon, aki ne ezzel kezdené. Illetve, csak az a politikus mondja a fordítottját, aki meszet evett, vagy akit épp feláldoznak. Erről tehát sokat nem érdemes beszélni:

A második: az ország újraiparosítása. Jó, az iparosításról sokaknak irtó rossz emlékeik vannak. És ezek a sokak még mindig elég sokan vannak. Persze, lehet az iparosítást másképp is csinálni. Olyan huszonegyedik századian: környezetet kímélve, nem feltétlenül pofátlan multikat beengedve, profi munkaerőképzés kíséretében, kis- és közepes ipari egységeket létrehozva a gigantikus gyárak helyett, melyek csontvázaival, afféle mementókként, ma is tele az ország satöbbi.

A harmadik: a hazai autópályák befejezése. Ezen a ponton bárki felnevethet.

ha a különböző hatalmi csoportok, maffiák, nemzetbiztonsági klikkek nem lövöldöztek volna egymásra, diszkréten persze, a háttérből. Szóval igen, egy szép nap be fogják fejezni az összes mioritikus autópályát. (Székelyföldön is!) Ez biztos. Csak az a kérdés, hány éves kell legyen most, a nagy országprojekt meghirdetésekor az a választópolgár, hogy addig meg ne haljon.

A negyediket én szégyelltem volna megemlíteni: tisztelet a diaszpórában élő románok iránt.

Vajon mit érthet ez alatt a jó Ciolacu úr? Hogy az állam tisztelettel elfogadja a külföldön dolgozó sok-sok román állampolgár által hazaküldött pénz rá eső részét (tudják, adók, illetékek)? Vagy esetleg azt, hogy a parlamenten átvernek egy törvényt, miszerint április 1. a Diaszpóra Tiszteletének Ünnepnapja? Amikor szabadnap jár minden külföldön dolgozó román állampolgárnak, itthonról, csomagban? Nem folytatom. Nem tudom folytatni a röhögéstől.

Az ötödik prioritás viszont érdekes. Az eszme állítólag egy miniszterelnöki látogatáson fogant meg. Történt ugyanis nemrégiben, hogy

És amit hallott, valószínűleg mély nyomott hagyott a lelkében, ugyanis bejelentette, hogy ilyet többet nem akar látni. Mármint 50 éves bentlakásokat. Mert hát hogy is lehetne modernizálni Romániát, ha a jövő munkaereje olyan lehurbolt lakhatási körülmények közt tengeti egyetemi éveit, mint azok a román(iai) egyetemi hallgatók, akik nem albérletekben laknak. Értem én, Ciolacu úr itt ügyesen gondolkodik:

az illetékesek, talán nem érezné az egyetemi hallgatók népköztársasága, hogy magasról tesznek rá. Ja, a miniszterelnök és államelnök-jelölt úr azt is hozzátette, hogy elnézést kér a polgármesterektől, de a különböző művelődési otthonoknak, sportpályáknak várniuk kell majd egy ideig (ha ő lesz az államelnök), mert a bentlakások hátulsó párként előre futottak nála. Jó kérdés, mit szólnak ehhez a vidéki bojárok (értsd, polgármesterek), akiknek jó kis pénzeszsákot húzott ki a hónuk alól ezzel a bejelentéssel.

A másik valóban fontos dolog,

Az a tény, hogy valaki nem csak az egyetem padjait koptatja (jó fejpénzért iszonyatos harc folyik minden felvételiző diákért a mioritikus haza összes egyetemén), hanem közben dolgozik is, ráadásul a leendő szakmájában, remek lépésnek tűnik. Na de álljunk csak meg egy picit. Ki beszél itt tulajdonképpen? Ugye, Marcel Ciolacu. Aki történetesen Románia miniszterelnöke. Akinek ezek a dolgok eddig is eszébe juthattak volna (nyilván mióta ő a nagy kormányos). Sőt, akinek az lett volna a kötelessége, hogy ilyen dolgok eszébe jussanak, aztán tegyen is valamit annak érdekében, hogy az ötlet ne maradjon a padláson. És akkor – bármennyire szimpatikus nekem ez a Ciolacu – azt kell mondanom: nem hiszem.

mint bárki más a trikolór politikai piacon. Persze, azt gondolja, itt ez a csinos kis maszlag, szépen megválasztanak, aztán majd annyi valósul meg belőle, amennyi. Hát né, Ionopot Iohannisnak lett valami baja amiatt, hogy a Képzett Románia igazából nem lett több, mint Képzelt Románia? Nem lett. Szépen elmegy a francba, nyugdíjba. Na, hát erre a teljesítményre bárki képes lehet. Még egy Ciolacu is.

A baba tehát ott van az asztalon, szép is, jó is, kedves is… hiszen még nem lehet számonkérni. És attól tartok, ez így is marad.