A minisztérium nyíltan beismerte: a hazai egészségügyi rendszer súlyosan alulfinanszírozott, ezért fontos, hogy célzottabban, gazdaságosabban működjön.
„A megelőzésnek fontos szerepet szán a minisztérium, és kiemelten odafigyelnek a szív- és érrendszeri betegségekben, cukorbetegségben, légzési betegségekben, depresszióban szenvedő betegekre, valamint a gyermekek esetében a fejlődési rendellenességekre. „Szigorúbb” rendszert ígérnek az illetékesek, amelyben a beteg pontosan ismeri jogait, amelyben a családorvosok „kapuőr” szerepe felerősödik (a szaktárca szerint évente 1 millió beutalt eset járóbeteg-rendszerben is kezelhető lett volna, ami 1 milliárd lej megtakarítást eredményezett volna). A minisztérium nyíltan beimerte: a hazai egészségügyi rendszer súlyosan alulfinanszírozott, ezért fontos, hogy célzottabban, gazdaságosabban működjön. Azt is pontosították, hogy a családorvosi vizsgálatok számát nem korlátozzák, ugyanakkor a szakorvosi ellátásban több – jelenleg nem finanszírozott – beavatkozásra is juttatható a közpénzből a biztosítottak számára, ezáltal stimulálva az orvosokat e szolgáltatások nyújtására (pl. kolonoszkópia, endoszkópiás eljárások).
Ez a szolgáltatáscsomag – ha menet közben alakul is – komoly előrelépést jelent, ha sikerül bevezetni, működtetni, fenntartani. Ehhez azonban olyan háttér-infrastruktúrát kell kiépíteni (számítógépes programok, közös adatbázisok, egészségügyi kártya, elektronikus dosszié stb.), amely a fentieket lehetővé teszi. Legutóbbi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján dr. Raed Arafat államtitkár határozottan kijelentette: a minisztériumnak nem szándéka közvetve a privát egészségügyi szolgáltatók felé kényszeríteni a betegeket, ám amikor arról kérdeztem, hogy az állami járóbeteg-ellátó rendszer és a családorvoslás felkészült-e a neki szánt szigorú „kapuőri” szerepre, az első válasza az volt: nem kommentálja ezt a kérdést, majd hozzátette: szerinte a magán járóbeteg-ellátó rendszer sincs felkészülve. Ezek után egy biztos: erős kétségekkel tekinthetünk a „felkészületlen” ellátórendszer „beüzemelésére”…"
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.

Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?

Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.

36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.

Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.

Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…

Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.