// 2025. július 7., hétfő // Appolónia
Dénes László Dénes László

Együtt önmagukkal

// HIRDETÉS

A címbeli szándékolt képzavar ezt a tényszerű állítást hivatott illusztrálni: az RMDSZ megint nyert egyet úgy vasárnap, hogy közben az erdélyi magyarság ismét veszített.

(Külön)Vélemény

Szerző: Dénes László
2014. május 27., 16:37

„A számok kegyetlenül tükrözik a valóságot: öt év alatt 80 ezerrel csökkent a magyar szavazók száma. Továbbá az RMDSZ most 30-40 ezerrel kevesebb voksolót tudott mozgósítani, mint a 2012-es parlamenti választásokon. A Romániában vasárnap leadott voksoknak csupán 6,3 százalékát gyűjtötte be, s ezt is úgy, hogy a románok szavazási kedve az egyik legalacsonyabb volt Európában. Ha magasabb lett volna, az RMDSZ nem éri el az 5 percentes bejutási küszöböt.

Pedig ennek érdekében minden ortodox és unortodox eszközt bevetett. Harsány, agresszív, helyenként gusztustalan kampánnyal, a versenybe be sem szálló ellenzékét minden úton-módon blamáló és degradáló nyilatkozatokkal, megszólalásokkal, médiaszereplésekkel. Az egész május hónap arról szólt Erdélyben – a szolgalelkű erdélyi magyar médiának, de még a magyarországi közmédiának is betudhatóan –, hogy csakis az RMDSZ-ből áll a világ és csakis az RMDSZ-politikusok és -aktivisták fújják a szelet, keltetik a napot, fényezik a csillagokat. De amikor a szavazói érdektelenség eszükbe jutott – emlékeztetőül: az egymilliós romániai magyar szavazótábornak alig egyharmada voksol rendszeresen az RMDSZ-re, a számuk egyre-másra csökken –, akkor jajveszékelésbe, riogatásba, zsarolásba fogtak, miként már máskor is.

A szlogen ismert: aki nem a tulipánra pecsétel, az a román pártokra voksol, akkor is, ha egyébként nem is megy el szavazni. Sőt, a párt honlapjának főcímmondata még durván sértő és kirekesztő is volt: »vasárnap annyian leszünk, ahányan szavazunk«. Ez amúgy freudi elszólásként közvetíti az újkori RMDSZ-ideológiát: nekik csak az számít, aki rájuk voksol. A »szövetség« már nem »másfélmillió erdélyi magyar« közképviseletét és érdekvédelmét vállalja és látja el, hanem csak azét a 350 ezerét, aki vasárnap méltóztatott a tulipánra pecsételni. Akiknek a voksáért végül már alamizsnaként könyörögtök urnazárás előtt a párt emberei, személyesen, telefonon, e-mailben.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
Krónika

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő