A háromszéki RMDSZ vezetők mostani lépése több a megkésett, erőtlen gesztusnál. Az SZNT-elnök levelét próbálja kioltani, súlyát, jelentőségét csökkenteni, szándékosan elterelni a figyelmet egy valós, nagyon súlyos gondról.
„Az RMDSZ hallgat, ezt az ünnepet nem ők találták ki, az elmúlt két évben is legfeljebb kínjukban, kampánycélból csatlakoztak néhányan, legszívesebben törölnék nemcsak saját, de mindannyiunk emlékezetéből. Kelemen Hunor nem is érti, miért kellene neki állást foglalnia, a kisebb vezetők pedig farkot csóválva állnak be a sorba, nehogy szó érje a ház elejét. Sőt, akadnak, kik buzgalmukban elterelő hadművelettől sem riadnak vissza.
Ha Izsák Balázs tiltakozó levelet írt Klaus Johannisnak, ők is tollat ragadnak, s panaszt tesznek az államelnöknél. No nem a székely szabadság napja elé gördített akadályok miatt – jó egyhetes késéssel feljelentik a háromszéki fogyasztóvédelem mitugrász igazgatóját, mert gáncsoskodik, és hadjáratot indított a székely termékek ellen. Felháborító a székely ízek, helyi termékek elleni hatalmi hadakozás, egy állami hivatal visszaélése, de jó egy hétig egyetlen RMDSZ-es vezetőnek sem jutott eszébe jelezni felháborodását szóban vagy levélben a prefektusnál, kormánynál, minisztériumnál (ők nevezik ki a megyei intézményvezetőket, az államelnöknek semmi köze ehhez), ám ahogy hétfőn nyilvánosságra került Izsák Balázs Klaus Johannisnak írt levele, felébredtek. Nem hallhattunk egyetlen nyilatkozatot, amely a marosvásárhelyi tiltás miatt háborog, pedig nagyságrendekkel nagyobb jogsérelemről van szó abban az esetben, mint a székely termékek ügyében. Emberi jogok sérülnek, a szólásszabadság, a gyülekezéshez, tiltakozásához való jog.
Még szomorúbb, hogy a háromszéki RMDSZ vezetők mostani lépése több a megkésett, erőtlen gesztusnál. Az SZNT-elnök levelét próbálja kioltani, súlyát, jelentőségét csökkenteni, szándékosan elterelni a figyelmet egy valós, nagyon súlyos gondról."
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Hatósági felügyelet alá helyezték és nem taníthat az a lugosi pedagógus, akit a hét közepén őrizetbe vettek a rendőrök, miután két szülő feljelentést tette ellene, miszerint arcul ütötte tízéves lányaikat.
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
És abban aligha lesz köszönet.
És abban aligha lesz köszönet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?
Arról, hogy miért lenne kívánatos, ha az elit és a nép is ugyanabban a csapatban focizna.