// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
Farkas Réka Farkas Réka

Botrányok kánikulában

// HIRDETÉS

Victor Ponta, miután kijelentette, hogy nem hajlandó besétálni magyar kollégája csapdájába, nem válaszol a provokációkra, éles támadásba lendült és kígyót-békát rámondott Orbán Viktorra, no meg Magyarországra.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2015. augusztus 13., 09:14

„A bukaresti külügy kiszivárogtatta, hogy a magyarok ismét hazudnak: nem hívatták be a budapesti román nagykövetet, hanem az kért kihallgatást, hogy elmondja felettesei kifogásait a magyar nagykövet interjúja kapcsán. Magyarország persze ennek ellenkezőjét állítja, s mindkét fél jól tudja: kiknek nyilatkozatuk szól, azok nekik hisznek. Ki hazudik? A magyarok egyből rávágják, a románok, a románok pedig, hogy a magyarok. Az igazság tulajdonképpen senkit nem érdekel, az egész nem egyéb, mint vihar a biliben. (...)

Szinte érthetetlen, miért váltott ki ekkora érdeklődést, hogy Mihály király megfosztotta a trónutódlás jogától unokáját. Ki számára van ennek tétje? Hisz esély sincs arra, hogy Románia ismét monarchiává váljék. Ennek dacára napok óta ezzel van tele a sajtó, keresik a titkos hátteret, a királyi családon belüli ellentéteket boncolgatják, a monarchisták pedig szívszorító nyilatkozatokkal igyekeznek menteni az ország megmentőinek vélt kedvenceiket. Tét és lényeg nélküli vita.

Moldávia egyesülése Romániával visszatérő motívum a politikai közbeszédben. Minden vezető tisztségben lévő vagy pályázó igyekszik leszögezni ennek szükségességét, a héten Traian Băsescué volt a főszerep, aki a marosfői táborban értekezett arról, hogy Románia csak akkor válhat igazán erőssé, ha területét is növeli, azaz létrejön az egyesülés. És miközben a román politikusok szerre keblükre ölelnék Moldáviát, annak frissen beiktatott miniszterelnöke egyértelműen jelezte: eszük ágában sincs idecsatlakozni, a kérdés a Prut egyik oldalán sincs napirenden, és vannak ennél fontosabb  problémáik. Az egykori államelnökünk politikai nagyhatalomnak álmodja Romániát, nézete szerint egy állam minél nagyobb, annál fontosabb, és annál jelentősebb a súlya. Pedig Románia területe máris akkora, hogy hat nap után sem sikerül megtalálni egy eltűnt kisrepülőt."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro