A britek kilépése az Európai Unióból egyáltalán nem örvendetes, de logikus fejlemény.
Úgy jártunk most, mint néhány éve a romániai elnökválasztással: másra ébredtünk, mint amire lefeküdtünk. A csütörtök esti első exit pollok szinte százalékra pontosan az ellenkezőjét jelezték, mint ami végül is történt a Brexit-referendumon. Közhelyes bölcsesség, de (ismételten) igaz: nem a közvéleménykutatásokat kell megnyerni, hanem a népszavazást.
A kilépéspártiak győzelmének hírére valamiért a londoni utca képe úszott elém, a bal oldalon közlekedő fekete taxikkal, a híres „black cab”-ekkel, no meg a piros emeletes autóbuszaikkal – aki járt Londonban, nem feledheti ezt az utcaképet. Amióta létezik tömegközlekedés, ezek a fekete taxik és piros buszok ugyanúgy közlekednek az angliai utakon, a viktoriánus sorházak között, változatlanul az út túlsó, a világ többi részétől eltérő oldalán.
Az angolok mindig is az út másik oldalán jártak, és csak azok lepődnek meg most a döntésükön, akik nem látják be, hogy onnan más a perspektíva. Angliában euroszkeptikusnak lenni nem valami gyanús, extrém hóbort, hanem általános érzület: kicsit azok is euroszkeptikusok, akik most a maradásra szavaztak – csak ők, bár nem kedvelik Brüsszelt és az Európai Uniót, de bíznak abban, hogy megreformálható (vagy pedig tartanak a kiválás gazdasági következményeitől).
Középen egy fekete taxi...
Akik most azt állítják, hogy halálbiztosan tudják, mik lesznek a Brexit következményei, nem mondanak igazat, vagy túlbecsülik a saját képességeiket. A legrosszabb reakció (amelynek tanúi lehetünk a közösségi oldalakon, sajtóban, politikai nyilatkozatokban) az, ha fölényeskedve kiosztjuk a brit polgárokat, amiért képtelenek felfogni a saját érdekeiket és az európai projekt nagyszerűségét. Hülye angolok, halljuk az ítéletet, egy olyan nemzetről, amelynek az elmúlt 800 esztendőben valahogy mégis csak sikerült mindig a történelem naposabb oldalán kikötni, mondjuk velünk ellentétben.
Valóban, ennek nem szabadott volna megtörténnie, Britannia nélkül Európa nem lesz többé olyan, amilyen volt, de ha a felelősöket kizárólag a brit szavazópolgárok és politikusok közt keressük, akkor a további szétesést kockáztatjuk. Vegyünk egy mély levegőt, és tervezzük újra az európai útvonalat, talán még nem késő – elvégre most már az út túloldalán közlekedőkre sem kell tekintettel lennünk. Úgylehet, ez az angol(os) távozás egyetlen építő jellegű tanulsága.
Afölött pedig, hogy az Európai Unió széteshet, kár örvendezni. Van egy rossz hírünk: mi nem vagyunk Britannia. Az angolok (akár Skócia nélkül is) képesek megállni a saját lábukon, az Unió gazdasági és politikai hátszelétől függetlenül, mi itt, Közép- és Kelet-Európában erre nem vagyunk képesek, ezzel kapcsolatban ne legyen semmilyen illúziónk. Ki lehet menni a hidegre, de nagyon fogunk fázni, és odakint mindenféle vadállatok kószálnak. Túlságosan megszoktuk és alapértelmezettnek tekintjük - ezért nem becsüljük eléggé - a békét meg a vele járó viszonylagos prosperitást, pedig még nem halt ki teljesen a nagyapáink generációja: a nagyapáinké, akik harcoltak egy világháborúban.
És csak reménykedhetünk, hogy ha baj van, ismét megjelennek majd a partjaink mentén az angol hajóhadak.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.