Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Soha nem esett olyan jól a zöldfuszulyka leves, mint azon a hajdani készületnapon, amikor Jeremiás siralmai alatt a hátamnál ülő öregasszony jókorát sózott a kankós pálcájával a koponyám hegyére.
Etikus agresszió volt, mivel előtte legalább négy alkalommal felszólított engem és az osztálytársaimat, hogy csendesebben vigadjunk, elvégre lamentáció van, de hasztalannak bizonyult minden figyelmeztetés.
Az eszkaláció nem érte el a kívánt hatást, csak fokozta a zűrzavart. Valaki röhögve felvisított, mások szemlesütve vonaglottak, úgy próbálták magukban tartani a kirobbanó kacajukat, míg én vérvörös fejjel, dermedten meredtem az oltár melletti feszületre, onnan remélve némi együttérzést.
A közjáték arra mégis jó volt, hogy kisütötte a fölös energiáinkat, csöndbe borult a padsor.
Mivel a rengeteg szemtanú miatt nem lehetett eltitkolni, a vacsoránál bűnbánóan vallottam be a történteket. Volt némi feddés, bár a szenvedéstörténetnek nem megfelelő magatartásom utólagos tudatosítása mellett nevettünk is a helyzet tragikomikumán.
Aztán megkérdezte édesanyám, éhes vagyok-e. Nagypénteken ez becsapós kérdés, különösen, hogy már jóllaktam egyszer aznap, így nem mondhattam, hogy mint a farkas. Kedvenc leveseim egyikét, zöldfuszulykát tett elém, amiért nagyon hálás voltam.
Nem sajnáltam belőle az ecetet. Talán többet is töltöttem a kelleténél, így vállalva sorsközösséget az ecettel kínált szenvedő Krisztussal,
A húsvéti vakáció utáni első hittanórán lesújtott ránk Szent Péter kardja, hármast kaptunk mindannyian a nagypénteki intermezzo miatt. Ezen a fejleményen csak évek múltán nevettünk otthon, míg a végleges feloldozást az amúgy nagyon kedves kankós pálcás anyókával való találkozás hozta el.
Az intő rosszul esett, értetlenkedve is fogadtam. A hitem ugyan nem szenvedett csorbát, de akkor ott, az emberi és az isteni igazságosság mezsgyéjén eltört bennem valami, aminek köze volt a gyermeki ártatlansághoz. A világot nyitott szívvel, bizalommal és rácsodálkozással szemlélő lurkó, akinek a cselekedeteiben nem volt számítás, mögöttes szándék, aki kíváncsi volt a szent titkokra, kíméletlenül szembesült a valósággal.
Külső szemlélő számára a nagypénteki röhögőgörcsöm mindent jelenthetett, csak azt nem, hogy áhítattal merültem el a Nagyhét misztériumában, holott a kamasz lelkem már egy ideje megtalálni vélte a transzcendenst,
Közel éreztem magam Istenhez, akkor is, amikor szívből nevettem a templomban a mellettem ülő poénján, meg voltam győződve róla, hogy Istennek is tetszett a bonmot, és már akkor sejtettem, hogy az öregasszonnyal szemben Isten nem ver bottal.
Ebbéli meggyőződésemből, hitvallásomból azóta sem engedtem, még ha a hitéletem számos metamorfózison is esett át azóta.
Nagypéntekre virradóra, amikor ezeket írom, az jár a fejemben, hogy a kétezer évvel ezelőtti megváltás, az isteni irgalom csak akkor érvényes és tökéletes, ha az ember nem tér le a saját Golgotájához vezető útról.
Krisztus önként vállalt kereszthalála abban az esetben állítja helyre az ember és az Isten közötti kapcsolatot, akkor válik valóságossá, ha az ember nem pusztán passzív haszonélvezője a keresztre feszítés misztériumának, hanem a saját szenvedéseiben, belső küzdelmeiben felismerve a megtisztulás lehetőségét, aktívan, önreflexíven cselekedve, saját, szabadon választott akaratából halad végig az így felderengő úton. Az egyetlen, nem éppen könnyen járható, kacskaringós ösvényen, amelyet a belső küzdelmek vállalása és megvívása egyenesít ki,
A zsidó-keresztény értékrend 21. századi romjai között imbolyogva, az eredendő bűn és azt elutasító, az egyéni felelősséget hangsúlyozó szabad akarat, döntőképesség, valamint a puszta hit és a cselekvés nélkülözhetetlenségének metszéspontjai között még mindig kapaszkodom abba a gyermeki pillanatba, amikor a nevetés nem a szentség hiányát, hanem a jelenlétét jelentette. Hogy az áhítat nemcsak a fenséges csöndben, hanem őszinte megnyilvánulásban, a tiszta szívből fakadó derűben is testet ölthet.
És mikor vívódjunk tudatosan minderről, ha nem Nagyhéten?
Jó ideje nem ízlik a zöldfuszulyka leves. Először arra gondoltam, hogy azért, mert a székely konyhától eltérően, Kolozsváron pityóka nélkül főzik. Megfőztem én magamnak, pityókával, ahogy azt kell, jó sok ecettel, de úgy sem ízlett. Édesanyám főztje sem az, ami egykor volt, és már Gyergyóban sem vagyok otthon. Igaz, Kolozsváron sem, de nevetni mindenhol tudok, akkor is, ha egy régmúlt Nagypénteken végleg odalett az ártatlanság.
Szemlélődő, derűs húsvétot!
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.