Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

A lánctalpak nyikorgásából sejteni lehetett a közelgő végkifejletet. A sok küldetést megélt tapasztalt járművezető arcára pillanatnyi rémület költözött, majd rezignáltan beletörődött a megváltoztathatatlanba. A gépmonstrum alatt sötéten tátongó szakadék fala megindult, az agyaggöröngyök tompa puffanással hulltak a mélybe.

A jármű csak azért nem dőlt teljesen az oldalára, mert a baloldali lánctalp maga alá gyűrte az aszfaltot, és a gép megfeneklett. A férfi kiugrott a vezetőfülkéből és zihálva nézett körül. Az egységéből négyen kísérték figyelemmel a kudarcos kísérletet, és arra gondoltak, hogy ma is későn lesz takarodó.

Az út mentén végig húzódó zöld színű drótkerítés mentén kupacokban álltak az agyagos földhalmok. Jó néhány panel befele görbült a rá nehezedő súlytól, egyesek nem bírták a nyomást, és leváltak a cölöpökről. Az élénkzöld felső rész éles kontrasztban állt a saras, poros alsóval. A bedülledt elemeket váratlanul érte a rájuk zúduló föld sokkja. A girbe-gurbán megdermedt dróttestek hitetlenkedve dülledtek a világra, mintha arra készültek volna, hogy

az örökkévalóságig visszatartsák a lélegzetüket.

Mindent áthatott a lisztfinomságú szürkés-sárgás por. A tikkasztó hőséget másodpercekre tette elviselhetővé az időről-időre feltámadó szellő, ami a faleveleket, a bokrokat, az épületeket is behintette porral. A lánctalpas jármű továbbra is félszegen meredt ki a gödörből, az előrenyúló mechanikus csápja segélykérőn meredt a villanyoszlop felé.

A körülötte sürgölődők riasztották a közeli műveleti terepen tevékenykedő bajtársakat. Félóra elteltével ismét lánctalpak dübörgése verte fel az utcára alig egy órája telepedett csendet. A hatalmas masina állhatatosan kaptatott fel a hágón. A gépkezelő nagyszemű láncot rögzített a megfeneklett lánctalpasra, majd sokatmondó pillantást váltva a pórul járt kollégájával gázt adott.

Tompa hangot adott ki a megfeszült lánc, iszonyatos erők dolgoztak, ahogy felbőgött a motor. A bizarr látványt nyújtó magatehetetlen jármű egyensúlyhelyzetbe billent, majd a vezető hátramenetbe kapcsolt. Ember és gép is megkönnyebbült. Elhárult a vészhelyzet, a műveletek folytatódtak.

Az úthálózat egyre nagyobb részén kígyózott végig a hosszirányú seb, amelyet kitüremkedő varasodások éktelenítettek. A portákon élők hosszú ideje várták a lánctalpasokkal érkezőket, a művelet évtizedek óta váratott magára.

Idén ősszel végre feltűntek a csapatok.

Mindenkinek volt hasonló korábbi tapasztalata, így senki sem számított villámakcióra, de legbelül reménykedtek, hogy amennyire a körülmények engedik, tiszta és hatékony beavatkozás lesz.

Bármennyire is készültek az elkövetkezendőkre, a kézzel kitapintható, megélt valóság mindig felkavaró. Egy falrepedés itt, egy bedőlt kerítésoszlop ott, ripityára tört víz- és gázvezeték amott. Áldozat nélkül nincs győzelem, a változásnak ára van.

A lakosok egyre sűrűbben tekintgettek az ég felé. Hálásak voltak, hogy jöttek, de már azt várták, mikor mennek. Az esőt is várták, hetek óta nem volt csapadék. Készültek arra a jelenségre is, amit két országgal arrébb raszputyicának neveznek, és az orosz-ukrán háború kitörése óta az egész világ megtanulta a jelentését. Jó másfélnapig szakadatlanul esett. Egyesek titkon remélték, hogy a nagymennyiségű víz eltünteti a port és tisztaságot hoz, de azoknak lett igazuk, akik az úttalanság rémét festették fel.

A finom szemcsék alattomosan megtapadtak a megmaradt aszfalton. A felásott, kaviccsal ki nem töltött és kelőkképpen le nem döngölt strigulák csak addig álltak ellen a víznek, amíg az első jármű végig nem küzdötte magát rajtuk. Egyszeriben minden sikamlós sártengerré vált,

az utakon Sár Generális tartott díszszemlét.

Groteszk látványt nyújtanak kora ősszel az egyensúlyukat kétségbeesetten megtalálni igyekvő emberek, a lábszárig sárba süllyedt, óvodába igyekvő gyerekek, a tengerjáró hajóként hullámzó személyautók, amelyek egy óvatlan pillanatban zátonyra futhatnak, vagy az útmenti sáncba, szakadékba zuhanhatnak a csúszós felszín miatt.

Abban a néhány napban felhőkké alakultak az ég felé szálló sóhajok. A csordultig telt tonnás halmazokat szemérmesen elsodorta a szél, nehogy visszahulljanak oda, ahonnan vétettek. A nap erejével szövetségre lépve gyorsan felszárította a mocsarakat. Az utak most egy gigantikus krokodilhát képét mutatták. Az agyagpikkelyek agyaglemezekké és agyagos-kavicsos pajzsokká forrtak össze, amelyeket alulról még aszfaltpajzsok is erősítettek.

Az emberek előbújtak házaikból. Lapátot ragadtak, talicskát fogtak és nekiláttak a takarításnak. Ugratták is egymást, hogy már nemcsak télen, de ősszel is tisztítani kell az utat. Jókedvűen tevékenykedtek a porfelhőben, meglátszott a munka eredménye. Sikerült ember elejébe való útfelületet kialakítani, de abban mindenki egyetértett, hogy az ősz hátralévő részében és télen az ilyen rögtönzött megoldások nem segítenek. Ha minden így marad, kalandosnak ígérkeznek az előttük álló hónapok.

Ismét egy szárazabb időszak következett. Az élet visszatért a régi kerékvágásba. Döccent az autó, szállt a por, a bedőlt kerítéselemek az időbe merevedtek,

de legalább közlekedni lehetett, gyalogosan és autóval is.

Ez a legfontosabb, ebben mindenki egyetértett. Jönnek jobb idők, a múlté lesz ez is.

A településen senki nem nyitott vitát arról, hogy az Ashley-ciklon fészkelte-e be magát a dombok közé vagy sem. Fontosabb volt ennél, hogy sokkal több eső esett, mint az előző alkalommal. Harmadnapra elállt a zuhatag, az emberek ismét kimerészkedtek a portákról.

Derűsen bólogattak. Eltűnt a por, a megmaradt aszfalt régi fénye is feketén csillant meg a napfényben. A sár ismét kajánul vigyorgott, de végre nem volt szükséges cserecipőt vinni az óvodába, az iskolába; hál’ istennek a gyermekre sem ripakodik rá a folyton dohogó buszsofőr, hogy miért néz ki úgy, mintha krumplit ásott volna a felázott lövészárokban.

Azért nem volt minden fenékig tejfel. A kitüremkedések körül magába roskadt a föld. Sötétlő kráterek jelentek meg körülöttük, amelyekből bármelyik pillanatban kiugorhatott Pennywise, a gonosz bohóc. Az emberek ismét az égre néztek és telefont ragadtak.

Hamarosan egyeztetések kezdődnek a lánctalpas alakulatokkal. Örvendetes, üdvözítő és felszabadító a jelenlétük, az egyik legalapvetőbb civilizációs vívmányt hozzák magukkal, de az mégsem rendjén való, hogy háborús állapotokat hagynak maguk után.

Nem különleges katonai művelet, csatornázási munkálat zajlik Györgyfalván.