A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Az evolúció nem feltétlenül jelent fejlődést – mondják a szakértők –, csupán változást, aztán az új változatok közül úgyis az életképesebb marad életben. Azt pedig, hogy melyik változat lesz életképesebb, elsősorban az aktuális környezeti viszonyok, a körülmények határozzák meg.

Végignézve a romániai politika színeváltozásain, minden bizonnyal azt az általános mintázatot, azokat a stációkat állapíthatjuk meg, amelyeken nagyjából minden káeurópai posztkommunista ország átment a rendszerváltozások óta, természetesen a helyi sajátosságokkal kiegészülve.

Ott van mindjárt Ion Iliescu, a rendszerváltozás (szándékosan nem írunk rendszerváltást, forradalmat vagy bármi magasztosat) kaméleon-dinoszaurusza, az egykori keleti blokk politikai evolúciójának a kelleténél sajnos jóval életképesebb zsákutcája, aki az országot is jó hosszú ideig zsákutcában tartotta, és a múlt rendszer klientúrájának, mechanizmusainak, az „ezt még ellopjuk, azt’ hátha még marad is” típusú bizánci közigazgatási formulának átmentőjeként, és nem utolsósorban a PSD egyik létrehozójaként tartja még ma is, még a túlvilágról is, ami azért kevés politikusnak sikerült eddig.

(Ja, hogy halottról jót vagy semmit? Nos, ez nem a Kegyelet.com, hanem a Főtér.)

Ő az, aki nemcsak a korrupt, de az előző totalitárius rendszer embertelen politikai gépezetének egyik igen tevékeny fogaskerekét jelképezi,

(Vagy legalábbis átfestették, de az elég felületes külső szemlélő számára mindenesetre megnyugtatóan újnak tűnt a gép.)

Ő az a politikus, aki nemcsak a végeérhetetlen korrupcióban, de a fekete március, a bányászjárások (előbbivel a magyarokat, utóbbiakkal az egész országot igyekeztek megfélemlíteni) atyjaként emberiesség elleni bűnökben is vétkes, a forradalmi vérengzésben való igen valószínű közvetlen szerepét nem is említve.

Mind tudjuk, hogy vétkes – tudtuk már akkor is, amikor még élt –, de mégsem görbült a haja szála sem.

Miért?

Mert a régi rendszer (köztük a Szeku, ma SRI) sikeres átmentőjeként túl sok befolyásos ember tartozott neki ahhoz, hogy elítéljék a forradalom újra és újra elhalasztott perében vagy a bányászjárások ügyében vagy bármiben, amihez hosszú és mocskos karrierje során köze volt.

Érdekes hibridállam jött így létre, amelyet még mindig a régi érdekek irányítottak (és irányítanak ma is, maximum az érdekek erővonalai rendeződnek át időről időre), csak éppen teljesen új díszletek között.

És felépült a PSD, amely az új rendszerbe való pánikszerű, de sikeres áttáncolás mellett alighanem Iliescu életének fő műve (persze nem közvetlenül ő alapította, de a mostani PSD egyik elődjének tekintett Nemzeti Megmentési Front egyik fő alapítójaként nagyon is fontos része volt a létrejöttében, nem véletlen, hogy a szocdemek tiszteletbeli elnöknek is megválasztották).

Közben persze mellékesen a többpártrendszer is kiépült az új, kapitalista Romániában, hiszen egy ekkora színjátékot hitelesen kell csinálni, de a PSD a régi-új klientúra révén – hiába Ponta 2015-ös kényszerű lemondása, hiába Dragnea 2019-es jogerős börtönbüntetése és a megannyi korrupciós botrány – még a legutóbbi parlamenti választásokon is a szavazatok legnagyobb százalékát zsebelte be, igaz, egyre inkább ott liheg a nyakában az új titán, az AUR, amely azóta a felmérések egybehangzó eredményei szerint már meg is előzte minden más párttal együtt.

Hétvégén robbant a bomba (puliszka): Marius Lulea, az AUR egyik alapítója – aki egyre nyíltabb konfliktusban áll a pártelnökkel, George Simionnal, és akit sokan Simion párton belüli legfontosabb kihívójának tekintenek, bár azóta már AUR-tagsága is bizonytalan – háza előtt egy disznófejet helyezett el ismeretlen tettes.

A román sajtó rögtön az árulás szimbólumáról beszélt, Lulea pedig maffiaszerű megfélemlítésnek tekintette az esetet, azonnal feljelentést tett a rendőrségen, sőt meg is vádolta – nyilvánosan is – Simiont, mert szerinte egyértelműen ő rendelte el az ő megfélemlítését.

Később egy Bukarest melletti vállalat székhelyénél, Lulea egyik korábbi érdekeltségénél is disznófejet találtak, de kiderült, hogy ezt nagyjából az elsővel egy időben helyezték el a tetthelyen.

Marius Lulea halálos fenyegetésként tálalta az ügyet a nyilvánosságban, ami már önmagában meghökkentő képet fest az AUR belső működéséről, ha ugyan eddig nem lettünk volna kellőképpen meghökkenve.

Szerdán újabb fordulat következett: Adrian Jucătoru (beszédes név), az AUR parlamenti tanácsadója egy Facebook-videóban vallotta be, hogy a disznófejet ő helyezte el a tetthelyen, a megrendelő pedig maga Marius Lulea volt, aki így akarta kompromittálni Simiont (tőle Jucătoru a videó végén bocsánatot is kért).

Lulea persze később arról beszélt, hogy Jucătoru „mások ösztönzésére” tett vallomást, hogy az igazi felelősökről elterelje a gyanút.

Azóta az AUR képviselőnője, Ariadna Cîrligeanu – akiről Jucătoru is azt állította, hogy részt vett az ügy megtervezésében – is megszólalt, azt állítva, hogy a disznófejet valóban Jucătoru és Simion sógora (!) helyezte el Lulea háza előtt, valóban Lulea megrendelésére, és ő valóban tudott a tervről, mert egy időben Lulea káros befolyása alatt állt, és ő is úgy gondolta, hogy meg kell szabadulni Simiontól.

Persze már nem gondolja ezt…

Az igazság – ahogy azt az X-akták óta tudjuk – természetesen odaát van. Csak azt nem tudjuk, hogy az odaát hol van.

Azt sugallja (függetlenül attól, hogy a pártelnök Simion vagy a társalapító Lulea kérésére került a disznófej oda, ahova került, hiszen mindkét jómadár az AUR első sorába tartozik, akkor is, ha Lulea tagsága jelenleg már bizonytalan), hogy a román nagypolitika, amely 89-ben a hatalmat átmentő kétszínű kommunistáktól a bizánci modellben minden körülmények és minden rendszer közepette mindhalálig hívő balkáni, fehérgalléros bűnözőkön át – akiknek, ha az adóhatóság elveszi a lakást érő luxusautóját, simán vesznek egy ugyanolyat – eljutottunk a tényleges maffiamódszerektől sem visszariadó újgenerációs politikai bűnözőkig, a közpénzbáróktól a Cosa Nostráig.

A „generációváltás” már folyamatban van, hiszen hiába kaparintotta meg nagy nehezen, és alighanem rövid időre újra a hatalmat a PSD egy meglehetősen szánalmas, de annál hosszabb komédia végén, ha az AUR töretlenül menetel előre, és napról napra egyre több kiábrándult szavazót állít a saját oldalára.

De hát az evolúció nem feltétlenül fejlődést jelent.

Csak változást…