Vagyis: kívül csini, belül rohad.
Talán fölösleges is a szöveg. A kép önmagáért beszél. Van pár dolog, amit mégis odafirkálnék a homlokzatra, afféle mű-emlék-és-hurráoptimizmus-rombolóként.
Valóban csini lett a New York. Igaz, egyes műépítészek fanyalognak, hogy a helyreállítók nem kő- (és kor-) színűre pingálták a homlokzatot, hanem habfehérre. Mások szépen hallgatnak. Most mit izélnek itt egyesek? Örüljünk, hogy sikerült rávenni az itáliai börtönszabadságát töltő tulajdonost. Hát nem nagy siker? De.
Tökéletes jelkép lett a New York-ból. Kívül csini, belül rohad. Pont úgy, mint ez a csodálatos, multikulturális Kolozsvár. A Klúzs-Napokahontasz. Ahol épp román polgártársaink alkotják a fehér, mi, ungurok pedig az indián elemet. Persze, alapjában véve nincs ezzel semmi baj. Így történt, evvan. Ráadásul, hatalmas demokráciában élünk. Kolozsvár minden lakója otthonra lelhet itt. Sőt!
Íme, milyen világbéke van a poliszban. Hát báncsa valaki a drága ungurokat? Ni, milyen mutatós emberpéldányok. S milyen békén vannak hagyva.
Ja, hogy mind itten izélnek, azt akarják, legyen kiírva a nyelvükön a város neve? De hát, kedves ungurok, a törvény aszongya, nem vagytok elegen ehhez. És a törvény, az törvény. Miért nem szaporodtok? Miért mind migráltok, mint zsidóban a fájdalom? Így nem lesz meg a 20 százalék.
Ja, hogy mind felkapják a fejüket, ha egy kicsit letöröljük őket a térképről? Kicsit átírjuk a múltat, s akkor mi van?
És az okos történészeknek igazuk van. Most ezért tényleg ne haragudjatok ránk. Csak azt tesszük, amit a természetünk diktál. Egy dolgot megígérhetünk: amíg még vagytok, mindig készek leszünk kitolni benneteket a multikulti színpadokra. Díszfaszként. Ja, igazi autonómiát meg akkor kaptok, amikor DNS-vizsgálattal sikerül bizonyítani: Jézus nem volt dák.
Oké, mondhatná akárki, semmi új a nap alatt. Így megy ez. És az sem újdonság, hogy a díszfasz magyarok tiltakoznak. Micsináljunk mi is? Igaz, azért lehetne ezt jobban is csinálni. Nem feltétlenül a tiltakozást. A kommunikációt. Például meg lehetne kísérelni azt, hogy választott képviselőink ne talált tárgyként felhasználható politikai tőkét kalapáljanak egy főtéri jégpályából. Vagy ne próbaposzterekkel takarózzanak. Persze, ez teljes mértékben ellentmond a politikai logika ostobaságának. Ők politikusok. És nem kell rájuk ezért haragudni: ők is úgy cselekednek, ahogy a természetük diktálja. Igaz, van nekik egy másik szerepük is, amelyet voksunkkal épp mi osztottunk rájuk.
Hanem azt mondja: köszönjük a jelzést, kedves civil társadalom, máris utánajárunk. És akkor nem kellene tisztára mosakodniuk, és nem is kellene őket tisztára mosni, hogy jaj, hát a magasságos hivatalban nem is tehetnek semmit. Maximum az asztalra csaphatnak. Helyesen, amúgy. Csak épp a logika hibádzik.
Tehát: a volt New York szálló tökéletes jelkép lett. Pontosan tükrözi a polisz-táj állapotát. Amely kívül szintén csini. És belül szintén rohad.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.
És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?