Ahogyan kiválasztjuk azt, hogy mit nézünk a televízióban, vagy a moziban, ugyanúgy meg lehet válogatni, hogy mire ülünk be a színházba, melyik az az előadás, amelyikre kivasaljuk az ünneplő ruhát.
Amikor a ’90-es években a szatmári Északi Színházban, ha jól emlékszem, a Leányrablás című előadásban két cici felbukkant, hetekig csak erről volt szó az iskolában. A 7. F osztály egyszerűen megbolondult, hirtelen mindenki színházba akart menni, miután a nagyszünetben a palacsintásnál terjedt a hír, hogy egy félmeztelen nő is van benne. Arról, hogy miről szólt a darab, már nem emlékszem, de arra igen, hogy mellbedobással hatott ránk. Meg arra is, hogy az előadás végén a fiúk sorban álltak a színészi öltözők felé vezető szűk folyosón, hogy autogramot kérjenek a művésznőtől, míg mi a város akkor még egyetlen pizzázójában már megrendeltük a Capricciosát.
Sokkal később, amikor fiatal egyetemistaként a Szigligeti Társulat egyik előadását néztük, amelyben Dobos Imre a Deep Purple Child In Time-jának fülsüketítően hangos akkordjaira lépett a színpadra, és mi a katarzistól libabőrösen kapaszkodtunk a színházi szék karfájába, a halványlilára festett hajú nénik riadtan pattantak fel. Egy másik szokatlan színházi élményem 2010-ben volt: a színház Parti Nagy Lajos Mauzóleumát játszotta, amelyben a társadalom peremén élő kamasz jellemfejlődésének ábrázolására Elemért anyaszült meztelenre vetkőztetik. Nem dőlt össze a Szigligeti Színház épülete, igaz, érezhető módon a közönséget váratlanul érte és zavarba ejtette a férfi nemi szerv látványa, még akkor is, ha nem ez volt az első eset, amikor Thália váradi hajlékában pucérkodás zajlott.
Újabb évekkel később, immár Kolozsváron a társadalmilag érzékeny témákat (is) feldolgozó megannyi kortárs színházi előadás alkalmával győződhettem meg, hogy a kincses városban más városokhoz képest nagyobb az igény a progresszívebb darabokra, valószínűleg ezért is alakultak alternatív társulatok. Ezek mellett ugyanúgy van közönsége a negédes Csárdáskirálynőnek is, amelyre azok is beülnek, akik egyébként nem járnak rendszeresen színházba. Ez a közönség a hagyományos darabokat kedveli, meggyőződésem, hogy nehezen viselné, ha Szilvia cicit villantana előadás közben, vagy a Hajmási Péter, Hajmási Pál… helyett a Smoke On The Water szólna.
A közönség nem egy homogén massza, és joga van mindenkinek a maga ízléséhez. Főleg ha már belépőt fizet az előadásért, és – minden joggal – úgy érzi, nem azért vasalta ki az ünneplő ruháját, hogy onanizáló művészeket nézzen. A színész viszont nem egy udvari bolond, akinek ha a kalapjába aprópénzt dobunk, akkor úgy táncol, ahogyan fütyülünk. Nem lehet, nem kell, nem szabad cenzúrázni a művészi szabadságot. Akkor viszont, hogyan kerüljük el a számunkra kellemetlen/kényelmetlen kulturális élményeket? Ahogyan kiválasztjuk azt, hogy mit nézünk a televízióban, vagy a moziban, ugyanúgy meg lehet válogatni, hogy mire ülünk be a színházba, melyik az az előadás, amelyikre kivasaljuk az ünneplő ruhát. A cenzorok mi magunk vagyunk, szerencsére lejárt az az idő, amikor mások mondták meg nekünk, hogy mit nézhetünk, és mit nem.
Amire viszont a színházaknak érdemes odafigyelni, hogy ne a gyerekeknek szóló darabban vetkőzzenek, a rockklasszikusok pedig ne okozzanak halláskárosulást a halványlilára festett hajú hölgyeknek. Szatmáron, Váradon, Kolozsváron, vagy éppenséggel Sepsiszentgyörgyön. Mással nincsen baj.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.