A gond az, hogy a görögök győzelme nem több illúziónál. Lázadásuknak eredménye nincs, mert nem is lehet, az ünnep másnapján kezdődik minden elölről: a nyugdíjasok hosszú sorokat állnak a bankautomaták előtt, hogy a megengedett legtöbb hatvan eurót kivehessék, a bankok zárva, a húzóágazatnak számító vendégforgalom kegyetlenül megsínyli a bizonytalanságot.
„Hiszen a turisták már lefoglalt nyaralásokat mondanak vissza, az ország a bénultság állapotában, az áru, a különféle javak beszerzése egyre nehezebb, a szakszervezetek, de gazdasági szakértők is arra figyelmeztetnek: napokon belül fennakadások lesznek az üzemanyag-, élelmiszerellátásban. A népvezér, az elődeivel szembeni ellenérzést bravúros módon a maga malmára hajtó Alekszisz Ciprasz kormányfő pedig tegnap sem rántotta elő a csodafegyvert: nem mutatott be semmilyen életképes elképzelést Görögország jövőjéről, az adósságból való kilábalásról. Annyi történt mindössze, hogy gesztusként a hitelezők irányába félreállította a megállapodást korábban sikeresen akadályozó pénzügyminiszterét.
Talán ma újabb tárgyalások kezdődnek a hitelezői trojka képviselőivel, az európai nagyhatalmak vezetőivel, talán újabb ajánlattal állnak a hitelezők elé a görögök, kedvezőbb feltételekre azonban aligha számíthatnak. Ciprasznak pedig a bűvészmutatványok után előbb-utóbb komoly terveket kell az asztalra tennie, mielőtt a görögök neki is felmutatják a piros lapot."
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.