Nem csodálnánk, ha a juhimádó és kormorángyűlölő román mezőgazdasági tárcavezető tartós pánikrohamban törne ki a hír hallatán.
Amint arról többször is beszámoltunk (itt, itt meg itt), Petre Daea román mezőgazdasági miniszter egy ideje heroikus (és Don Quijote-i) küzdelmet vív egy esetlenül bájos, ám a halállományra valóban káros szárnyas, a kormorán ellen.
És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. Korábbi tudásunk szerint Románia területén két kormoránfaj költ rendszeresen: a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), illetve a kis kárókatona (Microcarbo pygmeus). És akkor itt tisztázzuk a másik apróságot is: a kormorán és a kárókatona szavak valójában ugyanazokat a madarakat jelölik.

Az első számú miniszterijesztő, a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo)
Tehát, Daea miniszter úr eddig a fenti két faj ellen viselt hadjáratot idehaza, illetve a legmagasabb európai uniós fórumokon. Igen ám, de mostanság ugyancsak ráfagyhatott a mosoly a derék mezőgazdász arcára. A legfrissebb hírek szerint ugyanis egy harmadik kárókatonafaj is úgy döntött, fészket és tojásokat rak a mioritikus hazában. Amint azt a Román Madártani Társaság is megerősítette: a filozofikus latin nevű üstökös kárókatona (Phalacrocorax aristotelis) immár költőfajnak tekinthető Romániában. Az egyetlen, némileg megnyugtató körülmény Daea úr számára az lehet, hogy az üstökös kárókatona tengerpartok lakója, ezért valószínűleg nem fogja bántani a hazai édesvízi halállományokat. A tengeri halakat azonban nagy szeretettel fogyasztja.

A második számú miniszterijesztő: a kis kárókatona (Microcarbo pygmeus)
A romániai „honfoglaló” üstökös kormoránokat március második felében észlelte egy bolgár ornitológus, mégpedig Konstanca kikötőjében. Az itt letelepedett madarak a szakember szerint a fajra egyáltalán nem jellemző módon vertek tanyát. Az üstökös kormorán ugyanis általában meredek sziklafalakon fészkel. Nem úgy a konstancai telepesek! Ezek acélszerkezetekre, tengeri fúrótornyokra rakták a fészkeiket. Mintha direkt borsot akarnának törni Petre Daea kormoránérzékeny orra alá, nem?

És íme, az új Daea-rém: az üstökös kárókatona (Phalacrocorax aristotelis)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.