Halálos fenyegetettségben élnek a kolozsvári polgárok nap mint nap. Nem megfelelően odaerősített kanálistetők, paradicsomok és darazsak miatt.
Kezdjük azzal, hogy én is kolozsvári lakos vagyok és hihetetlen, de így igaz: engem is (meg ismerőseimet, barátaimat is) zavartak már jelenségek a városban – például a platán csipkéspoloska-invázió, a lakónegyedek felett lengedező pataréti bűz (amit a város évtizedek óta nem képes tisztességesen megoldani, és nagyon sok embert érint ilyen-olyan módon), meg a városrendezés eszement ötletei, az állandó földtúrás és útlezárás.
Ezek olyan dolgok, amik adott körülmények között valóban megkeseríthetik egy városi lakos életét, és ezek ellen általában igyekszünk valamilyen közös megoldást találni, párbeszédet folytatni a városvezetéssel – kisebb-nagyobb sikerrel. Inkább kisebbel, mint nagyobbal.
Ugyanis, ha az olyan nagyobb léptékű gondok, mint a szelektív hulladékgyűjtés hiányosságai, a parkolóhelyek és -házak hiánya, a városi körgyűrű szükségessége, a magasan fekvő utcákon jelentkező földcsuszamlás vagy az említett pataréti probléma sem képes megoldódni, akkor mit várjunk olyan abszurd eseteknél, amilyeneken néhányan visítva fönnakadnak. Főleg olyan helyzetekben, amikor napnál is világosabban látszik, hogy olyannyira el vagyunk szakadva a természettől meg a valóságtól, hogy a hétköznapi kellemetlenségek, sőt, teljesen normális jelenségek hangyáiból is elefántot csinálunk.
Arról van szó ugyanis, hogy a sokszor informatív, ám időnként kattintásvadász címekkel operáló, erős érzelmi reakciókra kihegyezett, Reddit-posztokból előszeretettel táplálkozó Știri de Cluj portálon nap mint nap olyan esetekkel találkozhatunk, amik kapcsán nem tudjuk eldönteni, nevessünk vagy sírjunk.
Csak két napi, július 25.-én és 26.-án megjelentetett híreik közül mindjárt 5 darab arról ad számot, hogy Kolozsváron kit mi zavar. Lássuk csak őket sorban, a kontextushoz híven, az első így szól:
– azt gondolná az ember, hogy legalábbis Csernobilból volt a paradicsom, netán benzin folyt belőle, ráadásul hazudtak neki a paradicsom kertiségét, parasztságát, falusiságát illetően… de nem, a paradicsom semmit nem tett, ami meghazudtolná magát: egyszerűen paradicsom volt, és ami folyt belőle, az kéremszépen a leve. Az a leve, amit mind úgy szeretünk egy darabka finom házikenyérrel feltörölni a lapítóról (nem erdélyiek kedvéért: vágódeszkáról), és amit a késsel olyan nehezen lehet felkapni, hiszen csúszós, picikét zselatinos a magok körül.
Ugyanez a nő felfedezte magának – dobpergés – a tojást! Szegény beleütött egy tojást egy üvegtálba, aztán meglátta, hogy a tojásfehérje is – úristen! – picikét homályos és nem olyan átlátszó, mint az üveg. Attól viszont végleg elképedt, amikor egy aprócska fehér darabka is szembeúszott vele a tojásfehérjében (a köldökzsinór). A nő azt is hozzátette, hogy az egyenként 10-10 darab tojást tartalmazó csomagból mindössze egyet-egyet tartott meg, a többit eldobta, mert büdösek voltak. Ezek után nem vagyunk biztosak benne, hogy mit érthet a tisztes polgárasszony bűz alatt – arról nem is beszélve, hogy a tojástartón egyébként fel szokták tüntetni a termék lejárati idejét.
A tojáshoz tesszük hozzá, hogy volt már itt olyan polgártárs is korábban, akit a kakaskukorékolás zavart (hozzátesszük, városban valóban tiltják a baromfitartást bizonyos körülmények között) és emiatt hívta a rendőrséget, mert nem tudott aludni. Ennek a mintájára jött szembe velünk a hír, miszerint:
– olvashatjuk a bombasztikus szalagcímet, és máris elképzeljük, ahogy a tisztes polgár éjszaka forog az ágyában, mert az autók áthajtanak a kanálistetőn, és az mozog. A polgártárs nemcsak a polgármesteri hivatalnál, hanem a vízműveknél is tett panaszt az elmondása szerint „fülsiketítő” zaj miatt. Feltételezzük, hogy ugyanez a polgártárs az Andrei Mureșanu – nem kolozsváriak kedvéért: egy kertvárosi negyed – házai közt a füle botját se mozdítja mondjuk az Untold fesztivál gyengéd, elringató moraja kapcsán. A vízművek ígéretet tettek a kanálisfedél adekvát helyreállítására, ez azonban mindmáig nem következett be. Bár mind szeretnénk, ha az útburkolat utáni munkálatokat tisztességesen fejeznék be, az „add meg uram, de most mindjárt” ritkán működik errefelé.
- adja hírül továbbá a Știri de Cluj, ezúttal a Bună Ziua negyedbeli csatornázási problémákra utalva (nem kolozsváriak kedvéért: egy másik kertvárosi negyed). Bár valóban kellemetlen az, ha az utcára folyik a szennyvíz, és mihamarabb megoldásra szorul, azért eltekintenénk az ilyen megfogalmazásoktól, hogy fertőzési csomópont, vagy hogy mindjárt kitör ott egy fertőző járvány – az ilyenek legtöbbször csak nagyon komoly árvizek esetén következhetnek be. (Attól senki nem kapott szívinfarktust ebben a negyedben érdekes módon, hogy léteznek még falvak Romániában, ahova nincs bevezetve a víz és pottyantós budit használnak az emberek. A fesztiválvécékről meg inkább ne ejtsünk szót.)
A másik kedvencünk a paradicsomos esetet követően az, amikor az emberek találkoznak a természettel, amely nem képes úgy létezni, ahogy ők akarják! Sőt, invazív és hatalomra tör! Például ebben az esetben:
– egészen rettenetes annak fényében, hogy amióta ember meg darázs létezik, azóta a darázs néha megcsípi az embert. Sőt, más állatot is megcsíphet! A darázscsípés valóban kellemetlen, fáj, sőt mi több, allergiás tünetet is okozhat. Legyenek szívesek, jelentsék a polgármesteri hivatalnak, hogy szóljanak már a darazsaknak, hogy ne oda építsék meg a fészküket! (Egyébként ilyenkor is van megoldás a díszpolgári hiszti helyett: a lakóközösség nevében egy specializált céget kell hívni, amely eltávolítja a rovarokat.)
Az invazív, allergiát okozó parlagfű jelenléte is eszméletlen felháborodást okozott a kolozsváriak körében: megjelentek a Szamos partján a parlagfüvek és egy méter magasra is képesek voltak megnőni!
– szól a jajkiáltás az állam óvó keze (füle?) irányába. A Rózsák parkja és a Garibaldi híd közötti zöld területeken, a folyó partján többen is észlelték a súlyos allergiás tüneteket okozó parlagfüvet – amit egyébként valóban ki kell irtani. Arról azonban nem szól a fáma, hogy verjük magunkat a földhöz: „A Szamos folyó partja gyönyörűen parkosított, de egy irtás, fűnyírás, valami? Elvadultnak néz ki és helyenként (remélem, tévedek) mintha parlagfű fejlődne. Kérem, tegyenek valamit, egyik végétől a másikig, főleg, hogy közeleg az Untold fesztivál!” – eddig az volt a baj, hogy a mélyen tisztelt polgármester mindenből betonrengeteget csinál és nincs elég zöldövezet, amikor meg van, akkor gyorsan irtani és nyírni kell mindent! Mert jön az Untold fesztivál! Nem csak a parlagfüvet kell kiirtani, hanem mindent, most azonnal, rövidre! Egy csepp vadon se legyen a városban! Mindmeghalunk! Jön az Untold fesztivál!
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A filmet megnézni nem kell félnetek jó lesz, hogy diplomatikusan fogalmazzunk. Az viszont kétségtelen, hogy a Jurassic Park hatalmas mérföldkő volt a Föld bolygó filmgyártásában. És jóslatnak se kisnyúl.

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.