A nagyhatalmak épp aprópénzre váltják az életünket, de Ön csak nevessen!

Az országos sajtó is rárepült arra a „hírre”, hogy egy suceavai férfi, akinek nem nagyon tetszett, hogy a kormány december közepén jócskán megemelte a helyi adókat, ötkilónyi aprópénzzel jelent meg a városházán, hogy így rendezze a befizetendőket. A városházán dolgozó alkalmazott hölgy persze nem igazán volt elragadtatva, hiszen vélhetően egyedül neki gyűlt meg a baja a mutatvánnyal számolás közben.

A polgármester emberének az emberének az embere majd beslattyog a punga szajréval a nemzeti bankba, ott kötelesek beváltani az aprókat normális, kezelhető bankjegyekre, és máris meg van oldva a probléma. A suceavai férfi gesztusa még csak polgári engedetlenségnek sem tekinthető – annak az a gesztus minősült volna, ha egyáltalán nem fizeti be az adóit, ha már annyira tiltakozik az emelések ellen, ezzel viszont csak egy bírságot kockáztatna meg, vagyis azt érné el, hogy még több pénzt gombolnak le róla.

Mégis felkapta a hírt még az egyik legnagyobb román hírtévé, a Digi24 is.

Tudják, hogy miért?

Mert az égvilágon senki nem ért egyet a helyi adók emelésével, mint ahogy a többi megszorító intézkedéssel sem. Mert az embereknek tele van a hócipője, a surranója, sőt még a tangapapucsa is azzal, hogy a háborúkból, a korábbi kormányok felelőtlen túlköltekezéseiből, Ionopotchivanoc Iohannis exelnök luxusrepülőzéseiből és még annyi minden másból származó hatalmas költségvetési hiányt már megint mi fogjuk összebanizni a szar kis fizetéseinkből, miközben a mi életszínvonalunk romlik, nekünk kell jobban beosztani ezentúl a konyhapénzt is, minket fojtogat egyre jobban az egzisztenciális bizonytalanság, és nekünk kell majd megint lemondanunk valamilyen örömforrásról ki tudja mennyi időre, amíg a dolgok egyenesbe nem jönnek, ha ugyan egyenesbe jönnek.

Nicușor Dan, az EU-párti elnök beiktatása után nem sokkal máris arról beszélt, hogy a küszöbön álló – és azóta nagyrészt bevezetett – megszorításokkal legalább három évig együtt kell majd élnünk, mire a mintegy 9 százalékos költségvetési hiányt letornásszuk valahogy (legalább egy olyan szintre, hogy Románia újabb kölcsönöket szedhessen fel – bár ez utóbbit nem tette hozzá).

A most megemelt helyi adókat pedig aligha fogják csökkenteni, még akkor sem, ha már kint leszünk a vízből, erre mérget vehetnek. A suceavai férfi gesztusa tehát, ha polgári engedetlenségnek kevés is, mégis annak igényével lett kitalálva és kivitelezve.

És itt ismét beleütközünk az elcsépelt kérdésbe: ugyan mit tehetne az egyén az olyan kolosszális szervezeti formával szemben, mint az állam?

Semmit.

Ha pedig kutyafuttában végigtekintünk a globális folyamatokon, az aktuális geopolitikai történéseken, akkor egyre nyomasztóbbnak láthatjuk az egyén kilátástalan helyzetét.

Az év eleve azzal kezdődött, hogy az amerikai elnök szabályosan elraboltatta egy dél-amerikai ország elnökét. Miért? Nos, a hivatalos verzió szerint a korrupció és az intézményesített kokaincsempészet elleni küzdelem részeként.

Donald Trump amerikai elnök saját közösségi oldalán máris úgy hivatkozik magára, mint Amerika elnöke és Venezuela ideiglenes elnöke, az amerikai olajvállalatok pedig egymást túllicitálva igyekeznek benyomulni a káoszba taszított ország nyersanyagpiacára.

A nagyhatalmak ismét vérre menő versengésbe kezdtek a bolygó maradék nyersanyagai fölötti uralomért. Amerika, Kína, Oroszország és a vonzáskörükbe tartozó nagyobb államok ismét ördögi hatalmi harcot vívnak, a cél pedig minden oldalon az, hogy minél nagyobb szeletet szakítsanak ki a globális hatalom gyakorlásából.

Érdekszférákra osztják újra a bolygót, az ukrajnai konfliktussal – amely szintén ennek a része – pedig bebizonyosodott, hogy

Új hidegháború vette kezdetét. Az energiaválság mellett a fegyverkezésre elköltött milliárdok is jócskán meg fogják nehezíteni a mindennapi életünket, a háborús félelemről nem is beszélve.

Ugyan milyen lehetőségei vannak az egyénnek egy ilyen világban, ahol az intézményes kapzsiság egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy simlis céljai elérése közben mit fognak már megint elszenvedni a tömegek?

Egy groteszk világban a groteszk humor iránti fogékonyságunk erősítése az egyetlen esélyünk: a hatalom (akármelyik) ugyanis semmitől nem gyengül meg jobban, mint attól, ha kinevetik.

Enélkül csak aprópénzre váltjuk az életünket – de azt is elszedik tőlünk.