// 2024. október 2., szerda // Petra
Erdély András Erdély András

A gesztus hiánya

A szász politikus meglehetősen magabiztos, hiszen tudja: a székelyek nem fognak a kommunista utód, Székelyföldet tagadó, marosvásárhelyi orvosi egyetemet a szakadékba vivő, plagizáló, választás előtt fűt-fát megígérő, a kiszolgáltatott rétegeket maga mellé édesgető-kényszerítő Victor Pontára szavazni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Erdély András
2014. november 14., 06:47

„A szűkszavú, időnként darabosnak tűnő Klaus Werner Iohannis (I betűvel, mert mint magyar nyelvű kampánylapjában közzétette: ő J betűvel ír alá, de hivatalos okirataiban I betűvel írták a nevét, és ugyan »lenne ismerőse« a polgármesteri hivatalban, nem tartotta fontosnak visszaváltoztatni nevét őseinek mintájára) ezerszer szimpatikusabb a magyarok szemében, mint a simulékony, véleményét a szél járása szerint változtató versenytársa. Nem csak azért, mert erdélyi és kisebbségi, mert sugároz valamit a német alaposságból, gerincességből és pontosságból, hanem azért is, mert ha Románia teljesen vörösbe borul, a parlament és a kormány után az elnöki hivatalt is befutják a szocialisták rózsái, akkor nekik gondjuk lesz arra, hogy négy-öt év múlva még véletlenül se legyen egy Iohannis fajsúlyú kihívójuk a következő választáson.

Ezzel együtt érthetetlen Iohannis magatartása. Neki ugyanis nem csak arra van szüksége, hogy az erdélyi magyarok ne szavazzanak Pontára, hanem arra, hogy elmenjenek szavazni, és az ő nevére üssék a pecsétet."

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro
Az iskolai fogdától a névtelen feljelentésig
2024. augusztus 19., hétfő

Az iskolai fogdától a névtelen feljelentésig

Ha a tanár, mint olyan, elvesztette a tekintélyét, a kialakuló „egyenlőség alapú káoszt” meg kell szüntetni. Valahogy. Bárhogy? És ha oktatók szexuális ragadozókká válnak, a kialakuló vészhelyzetet is fel kell oldani. Valahogy. Bárhogy?