December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Forrás: The Marginalian / Carson Ellis: The Shortest Day
Valószínűleg vagyunk jó páran, akiket csontig hatoló módon érint minden egyes évben az, hogy ősz közepétől beköszönt ebbe a térségbe a sötétség. Legkedvesebb ellenségemet és tanítómesteremet igazán nevezhetném A Sötétségnek… hiszen ő olykor Felhőpárna, olykor Köd, de mindig valamilyen Szürkeség.
Évről-évre megjelenik, árnyéka, karja, szele meglebben és -villan már augusztus végén az első varjúhadak károgásával.
Van ennek persze egy tudományosabb magyarázata is: nem véletlen és feltűnő az, hogy egyre sötétebb és szürkébb itt a tél, hiszen a föld klímájának fokozatos változásával egyre melegebbek és hómentesebbek a telek, így nincs is nagyon mi visszatükrözze a napot, a fényt. Eső esik, és kitartóan 3-7 fok van. Nincs itt semmi látnivaló.
Néha azon kapom magam, hogy jólesik egy-egy tisztább égboltú éjszakán az erkélyről kihajolva beleszippantani az egyre ritkábban fagyos levegőbe – nem a szinte belélegezhetetlenül ködös-nedvesre gondolok, hanem arra, amiben visszaköszön egy kevésbé szennyezett világ emléke, de paradox módon a fával fűtés illata is. A skandináv hangulathoz hasonló sötétség-epizódok fontos pillanatává vált – egyre fontosabb! – a napfény imádata (a magas dózisú D-vitamin szedése mellett), és annak tudatosítása, hogy bár A Sötétség olyasmiket mutat meg, amikkel nem szívesen szembesülünk, azért nem szabad őt hagyni eluralkodni magunkon.
Aszerint, hogy figyelte az eget, az égen a Napot, a Holdat, a csillagokat, és érezte, merről fújnak a szelek, mikor jó a víz és mit tud a tűz, és hihet-e a földnek, amelyen él. Ezek mind olyan elemi hatások, amelyek az emberiség több évezredes történetét végigkísérték, és itt vannak velünk mai napig.
A téli napforduló (december 21-22.-én) is egy ilyen esemény volt. Lelki választóvonal, amelyhez igazodni tudott, mert a fénymozgások megfigyelésével jött rá arra, hogy bizonyos jelenségek ismétlődnek, és nem is akárhogy. Ha van valami, ami a fény visszatérését és a sötétség, a hideg felett aratott lelki győzelmet jelenti, akkor ez az. Az ember hozzávetőlegesen az újkőkorszak óta minden évben várja, hogy forduljon az idő kereke, és újból a fény felé fordíthassa arcát – sőt, ősei maradványainak, szellemének is megmutassa azt.
kezdve a hatalmas sírdombok elhelyezésétől, a megalitikus létesítményektől, földbe helyezett naptáraktól egészen el addig, hogy a szakrális terek és építmények bejáratai, oltárai bizonyos módon igazodnak a Nap mozgásához.
Van egy bejárattal és folyósóval ellátott hatalmas sírhalom Írországban – Newgrange, amely egy prehistorikus műemlék az ország Meath megyéjében (a Brú na Bóinne-komplexum része, Dowth és Knowth hasonló építésű sírhalmokkal együtt). Newgrange egyike azoknak a neolitikumban (i.e. 3100) létrehozott építményeknek, amelyek archeoasztronómiailag kiemelkedőknek számítanak, azaz ősi, csillagászati szempontból fontos elemei az ember által alakított tájnak. Az újkőkortól kezdődően, át a bronz- és vaskoron keresztül ezek a létesítmények megalitikussá váltak, azaz többféle körkörös vagy elliptikus formájú állókövekből álltak. A leghíresebbek mind Nyugat-Európában vannak, legtöbbje az Egyesült Királyság és Írország területén, de Németországban, Csehországban is megtalálhatók többek között.
Newgrange-ben a sírdomb bejáratát úgy tájolták ebben az elképzelhetetlenül távoli múltban, hogy a bejárat fölötti tetőnyíláson a téli napforduló napfelkeltéjén a Nap bevilágítson, megtöltve a sírdomb folyósóját fénnyel.
Hasonló kialakítású a méltán népszerű Stonehenge is: a hatalmas kövekből álló kört úgy alakították ki (feltehetően) rituális célokra, hogy a bejáratát kettészelő középső tengely a téli napforduló lemenő napjával egyirányú. A skóciai Orkney-ben található Maeshowe sírkamra elhelyezése is hasonló: a téli napforduló naplementéje bevilágítja a sírkamra hátsó falát.
De mondhatnánk az egyiptomi Karnak-templomot, a törökországi Göbekli Tepét, az USA területén található Chaco-kanyon kőstruktúráit és petroglifáit, amelyek a téli napfordulóhoz kapcsolódó eseményeket őrizték meg az utókor számára, vagy a közép-amerikai maja építészet számos elemét, vagy a kínai megalitikus kultúrát. Németországban találjuk meg a világ egyik legrégebbi napmegfigyelő központját: a Goseck-kört, amelyet i.e. 4900-ban hoztak létre. Olyan föld- és kőárokról van szó, amelynek két kapuja a téli napforduló napfelkeltéjéhez és naplementéjéhez van igazítva.
Csehországban a Říp-hegyen, Lengyelországban a Rydno-komplexumban, Ausztriában több helyen találhatók hasonló (bár nem megalitikus) napkalendáriumok. A Kárpát-medencéhez kapcsolódó helyszínek, bár nem ennyire látványosak – egy romániai kivétellel –, azért léteznek: a szlovákiai Hrádok–Vtáčnik régió hegyi menedék-szentélyei, amelyeknek kőalakjaival és falaival a téli napforduló fénye különleges módon játszadozik el, hasonlóan azokhoz a magyarországi létesítményekhez, amelyekkel a Bükk-hegységben találkozhatunk, és főleg a korai mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos napfordulós rituális kalendáriumokhoz köthetők. De hozhatnánk példát Ukrajna és Bulgária területéről is.
Románia területén méltán a leghíresebb ilyen helyszín Sarmizegetusa Regia Hunyad megyében, ahol i.e. az első század dák főváros húzódott – a jelenleg is szépen kialakított, látogatható archeoparkban láthatjuk a központi andezit-napkorongot, kőkör-szentélyt, amelynek központi tengelyét szintén a téli napforduló felkelő napja világítja meg egyenesben. Mondhatunk bármit erről az ellentmondásokkal terhelt román történelem szemszögéből,
Még ha Jézus születésének pontos dátuma nem is történeti tény, és a keresztény hagyományban karácsonyként ünnepelt nap inkább egy későbbi konstrukció, a hagyomány kialakulásának megvan a maga oka. A kutatók szerint az i. sz. 325-ben tartott niceai zsinaton jelölték ki december 25-ét Jézus születésnapjaként, azt elsősorban gyakorlati megfontolásból tették: ezzel akarták háttérbe szorítani az akkoriban igen elterjedt Mithrász napisten kultuszát. A téli napforduló, illetve az azt övező időszak szinte minden kultúrában kiemelt jelentőségű, hiszen ebben az asztronómiai fordulópontban a hosszú, sötét éjszakák után megjelenik az első halvány fény, magával hozva a reményt, hogy a nappalok lassan újra hosszabbodni kezdenek.
A megrendíthetetlen égitestek és elemek mozgása, léte elsősorban egy teológiai probléma:
Ahol a Nap „megfordul”, ott nem Krisztus adja az idő értelmét, hanem a kozmosz, ezért a kereszténység is megtett mindent annak érdekében, hogy a kozmikus fordulópontokat a keresztény lineáris időbe integrálja. Ez mára már nem a kereszténység ellen szól, de a nagy vallások kialakulását a kozmikus rend mindig megelőzte.
És bár az őseink megfigyelésein alapszik, azért igen zsigeri. A Sötétséggel vívott harc táj- és térlenyomatai megdöbbentőek és monumentálisak, a kő és a föld örökérvényűsége mai napig tiszteletet és alázatot vált ki az emberekből. Ezért is vannak olyan sokan, akik ellátogatnak a napfordulók idején azokra a helyekre, ahol végigkísérhetik egy fénycsóva megcsillanását az ősök emlékein, faragványokon és rajzokon. Mi ez, ha nem feltámadás és újjászületés egy pillanatra?
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
Őrizetbe vették Szék község polgármesterét sikkasztás és hivatali visszaélés gyanújával, miután a nyomozók szerint közpénzből finanszírozott beszerzéseket használt fel saját céljaira.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Személyesen tárgyalt Budapesten Magyar Péter, a leendő TISZA-kormány miniszterelnöke Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével – adta hírül Facebook oldalán a TISZA párt elnöke.
A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.
Több fiatal is egy körhinta típusú, magasított berendezésben rekedt vasárnapról hétfőre virradó éjjel egy karánsebesi élményparkban.
„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)
„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)
Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.
Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.
A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
Tegyük le a fegyvert a lövészárokban és nézzük meg, mit mond a matek, avagy a magyarországi országgyűlési választások eredményei az erdélyi magyar csendes többség szemszögéből.
Tegyük le a fegyvert a lövészárokban és nézzük meg, mit mond a matek, avagy a magyarországi országgyűlési választások eredményei az erdélyi magyar csendes többség szemszögéből.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?