Először jár orosz pátriárka Romániában a kommunizmus megdöntése óta. Csakhogy Daniel pátriárka senkivel nem konzultált a Kremllel szoros kapcsolatot ápoló Kirill meghívásáról
Daniel román pátriárka meghívására csütörtökön háromnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetője. Kirill személyében a kommunista diktatúra megdöntése óta először jár orosz pátriárka Romániában.
Az egyházfő a 304-ben Szalonikiben vértanúhalált halt Szent Demeter – a görögkeleti egyházak egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szentje – ünnepén érkezett Bukarestbe, ahol részt vesz a Bukarest védőszentjének is számító hittérítő tiszteletére rendezendő körmeneten.
Kirill pátriárka magával hozta Sztarovi Szent Szerafim (a 18–19. században élt orosz szerzetes) ereklyéjének egy darabját, amelyet
Kirill, akit vendéglátója már a repülőtéren fogadott, örömét fejezte ki, hogy román földre léphetett, ugyanakkor az orosz és román nép ortodox értékközösségét hangsúlyozta.
„Az emberek csak akkor lehetnek jó viszonyban egymással, ha közös értékeket tisztelnek. Bárhogy is alakulna a történelem, nekünk, különböző országokban élő ortodox keresztényeknek mindig szem előtt kell tartanunk közös értékeinket, amelyek életünket meghatározzák: ez rendkívüli lehetőséget biztosít számunkra az együttműködésre, békés együttélésre”
– mondta Kirill pátriárka, Isten oltalmát kérve Romániára és a román népre.
Kirill pátriárkát és más testvéregyházak vezetőit az ortodoxiát a kommunizmus idején védelmezők emlékéve, illetve pátriárkává szentelésének tizedik évfordulója alkalmából hívta meg Bukarestbe a román ortodox egyház vezetője. Danielt, Moldva és Bukovina metropolitáját 2007 szeptemberében választották meg a román ortodox egyház pátriárkájává.
A Hotnews.ro tudni véli, hogy a román ortodox egyház feje
a Kremllel szoros kapcsolatot ápoló Kirill pátriárka meghívásáról. Bukarest és Moszkva között elhidegült a kapcsolat Románia NATO-csatlakozása és főleg az amerikai rakétaelhárítási rendszer egyik támaszpontjának Romániába telepítése óta.
Az egyébként bizonyítottan ex-KGB-s Kirill pátriárka bukaresti látogatásának nyilvánosságra hozott programjában semmilyen találkozó nem szerepel a vendéglátó ország világi vezetőivel.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.