… egy rendőrruhás egyetemi hallgató csalt a vizsgán, majd szétcsapott a felügyelő tanárok közt… és ha átmenő jegy kell a diáknak, menjen szépen sittet cipelni, ilyen is van, biza.
Vasárnap van, a kormány továbbra sem akar világosan körvonalazódni (legalábbis kora délután még ez a helyzet), az ügyeletes szerkesztő tehát issza a hibiszkuszteáját és szétnéz a mioritikus hazában. És nem telik bele sok idő, elhűlve mered a képernyőre.
Tessék (jó, ez messze, a Kárpátokon túl történt): Buzău városának elsöprő többséggel újraválasztott polgármestere (láthatóan a központi média egyik igen mikrofonoztatott alanya), a PSD-s Constantin Toma úr elment egy tévéadásba és kifakadt. Többek közt felszólította a kormányalakításba lassan belepistuló pártokat, szedjék össze magukat és kezdjék el a közigazgatás reformját, mert ami most van Romániában, az katasztrófa.
Példaként saját magát említette: kilenc évvel ezelőtt ki akarta rúgni a szerinte fölös létszámban helyi rendőröket. Na, lett belőle akkora per, hogy azóta is tart. Az eredmény? A város 30 millió eurót vesztett kilenc év alatt. Ennyibe került a polgármester szerint fölösleges helyi rendőrök fizetése meg egyéb juttatásai. 30 millió euróból sok mindent lehetett volna csinálni.
Na de most jön a meredek. A polgi elmesélte, hogy egy-két héttel korábban temetésen volt egy hegyi faluban. És megállt benne az ütő, amikor megtudta, hogy az összes munkaképes ember a községházán dolgozik. Innen idézzük Toma urat:
Lényegben ennyi. És akkor gondoljunk arra, hogy Romániában van vagy 103 municípium, 320 város és 2859 község (a hozzájuk tartozó falvakról nem is beszélve). Huhh…
Az ügyeletes szerkesztő egyik elhűlésből a másikba esik ezen a vasárnap kora délutánon. Ez a sztori ráadásul Kolozsváron esett meg, az Ötcsillagos Városban! És hogy még szaftosabb legyen: a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (juhé!) történelem és filozófia karán. Tessék megfogózni, ilyen bizarr esettel azért nem találkozunk minden nap.
Tehát: vizsgaidőszak van az egyetemeken, így a BBTE történelem és filozófia karán, ezen belül a biztonsági tanulmányok szakon is. Pénteken vizsga volt a harmadéven, be is gyűltek a diákok, egyikük talán nem szokványos módon a kolozsvári helyi rendőrség egyenruhájában feszített.
Jó, kiosztják a tételeket, elindul a vizsga és hősünk (a szemtanúk szerint egy két méteres, testépítő alkatú ifjú) elkezd másolni az okosórájáról. Az egyik felügyelő tanárnő észreveszi és el akarja venni tőle az órát. Mire izmos barátunk megragadja a tanárnő karját és ordítani kezd, hogy milyen baj van, mit is csinált ő.
Erre közbeszólt a másik felügyelő tanár, de rosszul tette, mert az ifjú titán nekiesett, torkon ragadta és üvöltözni kezdett neki. Ekkor már az egész terem felugrott és egy emberként próbált tenni valamit. Valaki riasztotta a kapus urat is. A vizsgát természetesen félbeszakították, hogy közös erővel ki tudják rakni a renitens csalót. Aki a folyosókat is végigordítozta.
Később kiderült (maga Emil Boc álmultikulturális polgármester is visszaigazolta), hogy a brutális egyetemi hallgató valóban helyi rendőr Kolozsváron. Korábban kidobóemberként dolgozott különböző helyi klubokban.
Az egyetem minden valószínűség szerint ki fogja csapni a diákot, a procedúra a hírek szerint elkezdődött. A bántalmazott oktató pedig bűnügyi feljelentést tesz az ügyben.
Helló, tisztelt város, tisztelt BBTE! Azért épp minden hülyét meg agresszort nem kéne felvenni, elnézést az erős kifejezésekért. Főleg helyi rendőrnek, illetve ilyen biztonsági szakokra…
És amikor az ügyeletes szerkesztő már azt gondolná, nincs lejjebb, kiderül, hogy van, sőt! Ez a történet ismét a Kárpátokon túl, a messzi Dolj megyében történt.
Szóval, van a messzi Dolj megyében egy Apele Vii (szó szerinti fordításban élő vizek) nevű község. A községben működik egy gimnázium. És akkor tessék: a hírek szerint az iskola igazgatónője kiválogatta azokat a szegény sorsú diákokat, akiknek a szülei nem ugrálhatnak, ha kiderülnek az üzelmek, és odarakta őket sittet és parkettet cipelni, kályhát bontani az iskolában.
De hát miért nem küldték el a gyerekek a diri nénit a piacra friss levegőért? Azért, mert kedvesnek nagyon nem nevezhető hölgy azt ígérte, megbuknak, ha nem mennek szolgamunkára. Kell az átmenő, gyerekek? Mars sittet, parkettet hordani!
Az ügy valahogy kiszivárgott, ugyanis az egyik gyerek hátfájásra kezdett panaszkodni, és a sajtó is megneszelte a dolgot. A község alpolgármestere elmondta, az összes tanár egybehangzóan állítja, az igazgatónő valóban munkára fogta a diákokat, és ez nem az első eset. A szülők hozzá, az alpolgármesterhez folyamodtak, tegyen valamit az ügyben.
A hír természetesen eljutott a megyei tanfelügyelőségre, ahonnan azonnal vizsgálóbizottság indult a helyszínre. És ha igaznak bizonyulnak az információk, akkor reméljük, az igazgató soha többet nem teheti be a lábát egy iskolába se, hacsak nem látogatóként.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.