És sajnos újabb medve támadt emberre.
Nicușor Dan elnök pénteken Ilie Bolojan PNL-vezetőt kérte fel kormányalakításra, közel egy hónapig tartó tárgyalások után az Európa-párti parlamenti pártokkal.
Nevesítése után Bolojan elmondta: tisztában van azzal, hogy nagy felelősséget vállal, főként az országban kialakult nehéz helyzet miatt, amely hosszan elhúzódót költségvetési válság következménye. Hozzátette: kormányzása három irányt fog követni, amelyek az ország pénzügyeinek rendbetétele, a jó kormányzásért való munka és a romániaiaknak járó tisztelet megadása lesz.
Az államfő a jelölést úgy indokolta: Bolojan a legalkalmasabb személy a szükséges kiigazítások elvégzésére az állami apparátusban, mivel korábbi pozícióiban bizonyította, hogy tudja, hogyan kell csökkenteni és hatékonyabbá tenni a kiadásokat, illetve van egy fejlesztési víziója.
Dan feladta csütöetökrl péntekre halasztotta Bolojan jelölését, mert nem értett egyet a hozzáadottérték-adó (áfa) emelésével, amely az általa javasolt megoldás volt a Marcel Ciolacu vezette PSD-PNL kormány által okozott rekordméretű költségvetési hiány csökkentésére.
A két politikus csütörtökön is tárgyalt a Cotroceni palotában, miután Nicușor Dan fogadta a parlamenti pártok képviselőit. Bolojan elmagyarázta az elnöknek, hogy Románia finanszírozási válságba kerülhet, ha nem növeli gyorsan a költségvetési bevételeket, de Nicușor Dan más megoldásokat kért, mivel a választási kampányban megígérte, hogy nem emeli az áfát.
Bolojan közölte, hogy ha az elnök nem bízik az ő elképzelésében, akkor a PNL hajlandó támogatni egy másik miniszterelnököt, aki Nicușor Dan elnök támogatását élvezi, az idézett források szerint.
Ezen kívül számításokat mutatott Dannak, amelyek szerint a Ciolacu-kormány által okozott költségvetési hiány egy részének fedezéséhez szükség van az áfa emelésére. Az államfő azt mondta, hogy nem akarja a HÉA emelését, mert ezt ígérte a kampányban, de a G4Media információi szerint nem mutatott be a politikai vezetőknek alternatívát a költségvetés kiegészítő bevételeinek biztosítására.
A négy párt vezetői szerdán megvitatták a komplex, szigorú intézkedéscsomag utolsó részleteit, amellyel megpróbálják csökkenteni a Marcel Ciolacu vezette kormány által hagyott hatalmas költségvetési hiányt.
Újabb medvetámadásról számol be a Székelyhon, mint írják, az orbaiszéki Papolc közelében támadt egyenesen az emberre a nagyvad. Egy 50 éves férfit támadott meg a falu közelében lévő esztenánál, miközben az az állatait etette.
A szerencsétlenség közepette a férfi nem veszítette el lélekjelenlétét, viszont a támadás közben karja az állat szájába került, úgy viaskodott vele – sajnos a karján súlyos sérüléseket szenvedett, valamint az arcán, a fején és nyakán is megsebesült. A medvét végül a kutyák hajtották el a helyszínről.
A férfit izom- és ínszakadással szállították mentőhelikopterrel a legközelebbi brassói kórházba, ahol meg is műtötték. Ugyanazon a napon később, este fél nyolc körül ugyanannál az esztenánál újból felbukkant a medve, de a kutyáknak sikerült elijeszteniük, mielőtt nagyobb baleset történhetett volna. A medvét a törvényes eljárás szerint ki fogják lőni.
Ezen a vidéken sorozatosan garázdálkodnak a nagyvadak, például több tucatnyi juhot téptek szét a farkasok. A környéken hat medvéről is tudnak, ezek között egyáltalán nem ijedős, bocsos anyamedvéről is. A zágoni polgármester a Székelyhonnak arról beszélt, hogy az elmúlt két hétben ötször tört be medve gazdaságokba, múlt héten pedig hasonló módon emberre támadt.
A Digi24 információi szerint a 19%-os áfa egyelőre nem változik – augusztus 1-jétől azonban emelkednek a csökkentett áfakulcsok, kivéve a gyógyszerek és az élelmiszerek esetében.
Ilie Bolojan megkezdte a tárgyalásokat a pártok vezetőivel a fiskális intézkedéscsomagról, azután, hogy kompromisszumot kötött Nicușor Dan államfővel, mivel Dan nem akarta a HÉA emelését (ahogy azt fennebb is írtuk).
A miniszterelnök-jelölt viszont úgy véli, hogy ez egy olyan intézkedés lenne, amely pénzt hozna a költségvetésbe. Így augusztustól 5 és 9 százalék közötti emelésre kerül sor a különböző kategóriákban – például rendezvények, múzeumok, könyvek, tűzifa, de a gyógyszerek és az élelmiszerek áremelése nem kerül napirendre.
Októberben elemzést fognak készíteni, hogy megnézzék, a közvetítői díjak emelése, valamint a jövőbeli kormány által hozott egyéb intézkedések eredményesek-e. Ha nem, akkor január 1-jétől a HÉA 19%-ról 21%-ra emelkedne – ez a vita tárgya, és ezt fogják vállalni a koalíciós megállapodásban.
Az elmúlt hetekben több intézkedést is megvitattak, köztük a káros szenvedélyek adóztatását, a szerencsejátékok adóztatását, a dohánytermékek magasabb jövedéki adóját, valamint az intézmények kiadásainak csökkentését. Még nem világos, hogy ezek közül melyek kerülnek be a fiskális intézkedéscsomagba.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
Székelykeresztúr református templomában került sor az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közgyűlésére: tizennégy lelkész ünnepélyes felszentelésére, valamint a plenáris ülésre, amelyen a küldöttek elfogadták a különböző jelentéseket.
Egy ember megsérült szerda este Csíkszeredában, a Hargita utcában, miután egy lovas szekér és egy autó összeütközött. A szekér hajtója alkoholt fogyasztott a baleset előtt.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További hírek: bíróság elé állította a DNA Nagybánya ruhákkal és cipőkkel megvesztegetett főépítészét. Sorin Grindeanu az AUR-hoz közeledéssel vádolja a PNL-t, az RMDSZ szerint Nicușor Dan passzívvá vált.

Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.