Tizenegyezer eurót keres havonta a folyamatosan csődközeli CFR igazgatója. És végre: megszűnik a papírra nyomtatott recept, itt az online gyógyszerfelírás.
Az utóbbi napokban egyértelművé vált, hogy az elöntött parajdi sóbányából a Korond-patakba, majd onnan a Kis-Küküllőbe folyó koncentrált sós víz hatására a folyó halállománya teljesen kipusztult és más vízi élőlények sem élik túl a katasztrófát.
A Maros megyei katasztrófavédelmi bizottság csütörtökön közölte, hogy a Kis-Küküllő mentén élő hódok is pusztulni kezdtek a sós víz miatt. A jelenségről naponta érkeznek bejelentések, vagyis a hódok pusztulása nem elszigetelt.
A hivatalos közlés szerint a Kis-Küküllő Bözödi-tó fölötti szakaszán teljesen kipusztult a halállomány, ezt megerősítették a környezetvédelmi hivatal és a megyei horgászegyesület helyszíni ellenőrzései is. A vízfelszínen nem úsznak ugyan haltetemek, de a mederfenék tele van elpusztult halakkal. A vízparti növényzet egyelőre nem mutat érintettséget, de ha a sószennyezés elhúzódik, akkor ezek a növények is kipusztulnak.
A katasztrófavédelem szerint a Kis-Küküllő természetes regenerálódását csak a beleömlő folyóvizek segíthetik, de ezekből kevés van és a vízhozamuk is alacsony, főleg a száraz nyári időszakban. Akkor nyílhatna esély a regenerálódásra, ha a sószennyezést teljesen meg lehetne állítani.
A vízügyi hatóság egyébként naponta kétszer, négy Maros megyei mintavételi ponton vizsgálja a Kis-Küküllő sótartalmát.
A Román Vasúttársaság (CFR) hosszú évek óta csődközeli állapotban van és csak azért nem szűnik meg, mert állami vállalat lévén nem hagyják.
A CFR utasszállító részlege néhány napja azzal riogatott, hogy hamarosan teljesen leállíthatja a tevékenységét, mivel nincs pénze. Aztán később pontosítottak: valóban nincs pénz, de remélik, hogy a több érintett állami hatósággal folytatott egyeztetések után mégiscsak lesz.
Traian Preoteasa, a CFR utasszállító részlegének igazgatója csütörtökön megerősítette: a társaság nem megy csődbe és nem állítja le a a vonatközlekedést, de a hatalmas adósságai miatt fizetésképtelenné válhat.
Az igazgatót megkérdezték csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy 5000 eurós havi jövedelméből miként engedheti meg magának, hogy havi törlesztőrészletet fizessen de dubaji apartmanra. Preoteasának ugyanis két apartmanja van Dubajban, az egyiket bérbe adja, a másodikat pedig éppen részletre vásárolja meg.
A vasúttársasági vezető kijavította az újságírókat: nem 5000, hanem több mint 11 ezer eurót keres havonta. „Csak a dubaji bérleti összegből 4000 euró folyik be. Több mint 11 ezer euróm van havonta.”
– mondta. Ha valaki állami alkalmazott, nem azt jelenti, hogy éhen kell halnia – tette még hozzá.
„Mi az összefüggés a CFR fizetésképtelensége és az én dubaji apartmanjaim között?” – kérdezett vissza az újságírók kérdésére az igazgató.
Az orvosoknak többé nem kell papírra nyomtatniuk a recepteket, a páciensek ártámogatott gyógyszereit ezentúl az egészségbiztosítási adatbázisból való lekérdezéssel adják ki a gyógyszertárak – közölte csütörtökön az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS).
Vagyis a rendelőben az orvos bevezeti az online adatbázisba a felírt gyógyszereket, amiket aztán a gyógyszertár az egészségbiztosítási kártya alapján kiad a pácienseknek.
A CNAS figyelmeztet, hogy az online recept csak azokban a gyógyszertárakban hozzáférhető, amelyek szerződéses viszonyban vannak az állami egészségbiztosítóval, ezért kérik az érintetteket, hogy ellenőrizzék: CNAS-partner-e a patika, ahol ki akarják venni a gyógyszereiket.
Ez az intézkedést egyébként már 2023-ban bevezették, de sem az orvosok, sem a gyógyszertárak nem ismerték eléggé, ezért most a CNAS szakmai tájékoztató kampányt indított, amelyben ismerteti az online receptek rendszerének részleteit az érintettekkel.
Az akció célja a „nulla papír”, vagyis az, hogy teljesen kiiktassák a papírnyomtatványokat az orvosi rendelőkben.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.