// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Úgy tűnik, Petre Roman mégsem ússza meg a forradalom idején elkövetett disznóságokat

// HIRDETÉS

Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják. Ismét.

Egészen elképesztő, hogy 1989. decembere után 30 évvel csak Ion Iliescu, Gelu Voican Voiculescu és Iosif Rus maradt, aki felelni tud a forradalomnak nevezett rendszerváltás több mint 2000 áldozatáért. A vádlottak közül – mint ismert – többen is elhunytak, Petre Roman volt miniszterelnök és a Román Televízió (TVR) volt bemondója, Teodor Brateş esetében pedig az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésére vonatkozó meggyőző bizonyítékok hiányában a nyomozást lezárták.

A legfőbb ügyészség azonban hétfőn bejelentette, utóbbi kettő ellen mégis folytatnák a bűnvádi eljárást, a dossziék lezárására vonatkozó katonai ügyészségi döntést pedig megalapozatlannak és törvénytelennek nevezte.

A korábban indított eljárás szerint Petre Roman – aki a kezdetektől oszlopos tagja volt az országot irányító Nemzeti Megmentési Front (FSN) tanácsának – olyan katonai akciókat hagyott jóvá, amelyek közül több is diverziókeltés céljával zajlott. A döntések nyomán teljes harci fegyverzetben irányítottak katonai egységeket az ország nagyobb településeire, úgy, hogy szándékosan elmulasztották az egységek koordinálását.

Emellett éjszaka is kivezényeltek katonai egységeket, anélkül, hogy biztosították volna a kommunikációt köztük és a már terepen levő egységek között. A volt miniszterelnök természetesen ártatlannak vallotta magát, abszurdnak és groteszknek nevezte az ellene felhozott vádakat. Kíváncsian várjuk, megérjük-e az ítélethirdetést ezekben az ügyekben (ha egyáltalán eljut odáig a történet). 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro