Legalább egy vádemelés erejéig, újságolják boldogan az ügyészségi források.
Emlékeznek még erre az Alexandru Cumpănașu nevű alakra? Igen, ő a Románia Korszerűsítéséért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke (kivéve, amikor nem kavar hányingerkeltő kampányt az elnöki bársonyszékért folytatott harcban), és többek közt óriási magyarbarátságáról híres. Komolyan, nagyon, de nagyon szeret minket.
Nos, ügyészségi források szerint ezt a fazont éppen vád alá helyezte az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), mégpedig az Országos Politikatudományi és Közigazgatási Főiskola (SNSPA) által európai pénzekből lebonyolított projekt során elkövetett hamis adatszolgáltatás okán, újságolja a G4 Media.
Az ügyészek azt állítják, hogy Cumpănașu mester hazudott, amikor az ominózus projekt szakértői posztjára jelentkezvén azt állította, neki bizony felsőfokú végzettsége van. Hogy a hőzöngő ex-államjelöltnek nincs egyetemi végzettsége, nem újdonság. Hogy ez az úr csodálatos módon hatalmas összegekhez jutott az általa vezetgetett teljesen nemkormányzati szerven keresztül (a pali tavaly több mint 580 000 lej honort kasszírozott ily módon, a kedves neje pedig több mint 310 000 lejt), az sem újdonság.
Sőt, az sem újdonság, hogy a bizonyítottan nem felsőfokúan végzett zseniális szakértő 2018-ban 5500 lejes havi fizetést húzott a SNSPA-tól a fentebb említett projekt kapcsán, ja, és további 4900 lejt (per hó, naná) egy olyan hivataltól, amelynek létezéséről napi szinten ír az egész romániai média (na jó, ez vicc volt): a felsőoktatás, kutatás, fejlesztés és innováció finanszírozásáért felelős végrehajtó hivatalról (UEFISCDI) van szó.
Ezek után csak azt tudjuk hápogni, levegő híján: miért csak most jutott odáig a DNA, hogy megpróbálja elkapni a csávó frakkját?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.