A volt bukaresti polgármester óvadék ellenében intézte el, hogy ne zárják dutyiba.
Kedden az athéni bíróság úgy döntött, hogy Bukarest volt polgármestere, Sorin Oprescu – akit korrupció miatt 10 év 8 hónap börtönbüntetésre ítéltek Romániában – szabadlábon várhatja meg a kiadatásával kapcsolatos döntést. Oprescunak szerdáig kell kifizetnie egy 5000 eurós óvadékot ezért cserébe.
A simlis volt elöljárónak azonban szemmel láthatóan nem egyszerűen az a célja, hogy a maradék görögországi tartózkodása alatt szabadon lófrálhasson (heti kétszer be kell csekkolnia ugyan a rendőrőrsre, és az országot sem hagyhatja el, de akkor is!), hanem az, hogy egyáltalán ne adják ki Romániának. Célja elérése érdekében pedig egy egész panaszáradatot adott elő az athéni bíráknak a romániai börtönök állapotáról, amelyek szerinte civilizált ember számára elviselhetetlenek.
A panaszai között felsorolta, hogy az itteni dutyikban a vécéken ajtó sincs, egy 8 négyzetméteres cellában 8 fogvatartott nyomorog, a börtönkoszt pedig számára – cukorbeteg lévén – felér egy halálos ítélettel, hiszen krumplit adnak krumplival vagy rizst rizzsel. Hogy az öregfiúnak honnan vannak ilyen pontos értesülései a hazai börtönviszonyokról, az jó kérdés, de annyi bizonyos, hogy első kézből semmi esetre sem akar információkat szerezni.
A görög hatóságoknak egyébként 40 napjuk van dönteni Oprescu kiadatásáról.
Az athéni tárgyaláson Oprescu élettársa is a védelmére kelt, aki elmondta, hogy 71 éves párja már tavalyi nyugdíjazása óta Görögországban él, ő pedig meglátogatja, amikor csak tudja. Ami meglepő, mert eddig mindenki úgy tudta, hogy Oprescu két héttel a május 13-iki ítélethirdetés előtt udreázott el Görögbe az igazságszolgáltatás szigora elől.
A hölgy az Oprescu műtőorvosi praxisa alatt megmentett életek ezreit is latba vetette, és egyáltalán egy tiszteletreméltó aggastyán képét festette le róla, aki egész életében csak adott és adott.
Ami persze szép, de a DNA éppen akkor érte tetten, amikor nem adott, hanem vett: mégpedig 25 ezer eurónyi kenőpénzt vett át, majd a nyomozás során hamar kiderült, hogy ez évekig a normális ügymenethez tartozott a bukaresti városházán. Ezért mérték rá a súlyos ítéletet, amelyet azonban hajlott korára és jó beszélőkéje miatt a jelek szerint akár még meg is úszhat.
Tanulság: legyetek nyugodtan korruptak, gyerekek!
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.