Most hagyták jóvá a tranzakciót, és jöhet az aláírás.
Akár napokon belül nyélbe üthetik az utóbbi évek legnagyobb szabású energetikai tranzakcióját, miután a bukaresti energiaügyi minisztérium a Romgaz állami földgázkitermelő többségi tulajdonosaként a csütörtöki részvényesi közgyűlésen hivatalosan is jóváhagyta, hogy a cég átvegye az amerikai ExxonMobil részesedését a Fekete-tenger kontinentális talapzatán található Neptun Deep lelőhelyen.
A tárcának másodszor kellett összehívnia a közgyűlést a jóváhagyás végett, mivel az első, decemberre meghirdetett találkozó után gondok adódtak, a tárgyalások ideje alatt ugyanis újabb illetékek befizetésének szükségessége merült fel.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter ugyanakkor bejelentette: az ügy megoldódott, és a Romgaznak egy centet sem kell pluszban fizetnie.
a Romgaznak pedig azonnal letétbe is kell helyeznie a 106 millió dollár értékű garanciát.
A bejelentések szerint a szerződést akár már május 3-án aláírhatják.
Az ügylet lényege, hogy a kontinentális talapzat alatt található földgáz kitermelését szabályozó úgynevezett offshore-törvény körüli, évek óta tartó maszatolás miatt, amely saját értékelésük szerint kedvezőtlen helyzetbe hozta a befektetőket, az amerikai Exxon jelezte, hogy kivonul, és eladja 50 százalékos részesedését a Neptun Deep lelőhelyből. Ezt vásárolja most meg a román állam a Romgazon keresztül.
A másik 50 százalék tulajdonosa az OMV Petrom.
Az ExxonMobil az OMV Petrommal együtt eddig mintegy 1,5 milliárd dollárt fektetett be a lelőhely kutatásába.
Mivel a vételár teljes összege nem áll rendelkezésre, a Romgaz részvényesi közgyűlése egyúttal azt is jóváhagyta, hogy egy vagy több banktól 325 millió eurós hitelt vegyenek fel.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter egyébként csütörtökön este arról beszélt: míg tavaly Románia csupán egyetlen úton, Oroszország irányából tudott import fölgázhoz jutni, mára létrejött egy alternatív útvonal is a balkáni régióban, amely Törökországból Bulgárián át vezet Romániába.
Ez persze önmagában még nem sokat ér, ha nincs benne gáz, de ezen is dolgoznak: a miniszter elmondta, hogy
Emellett az Egyesült Államoktól is szeretnének cseppfolyósított földgázt vásárolni, és a törökök és a bolgárok mellett a görögökkel is tárgyalnak a tranzitútvonalakról.
Románia szerencsés helyzetben van, mivel csak viszonylag kis mértékben függ az orosz gáztól, a miniszter szerint 20-25-28 százalékos arányban, de a cél az, hogy ezt a függőséget a lehető leggyorsabban és a lehető legnagyobb mértékben felszámolják.
Popescu szerint biztosra vehető, hogy
így már saját forrásból sikerül csökkenteni az orosz gázfüggőséget.
A Fekete-tenger romániai területén hatalmas mennyiségű gáztartalékok vannak, becslések szerint 200 milliárd köbméternyit. A Neptun Deep projekt célterületén 42 és 84 milliárd köbméterre becsülik a gázmennyiséget. A számítások szerint a kitermelés megkezdése nem csak megszüntetné az orosz gáztól való függést, hanem gázexportőrré tehetné Romániát.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.