// 2026. november 4., szerda // Károly

Rossz Orban visszavonná a gyerekpénz megduplázását, de nem biztos, hogy azért, mert annyira rossz

// HIRDETÉS

Ez is csak egy újabb fejezete a középcsoportos színvonalon dúló PSD–PNL-csörtének.

Az ugye megvan, hogy januártól – egy PSD-s előterjesztésre – megduplázták a gyereknevelési támogatást, amit köznyelven gyerekpénznek nevezünk, pedig a pénznek sajnos nincsenek gyerekei. Ennek megfelelően ezentúl kétéves korig 600, utána pedig 300 lej jár minden lurkó után.

Ludovic Orban miniszterelnök azonban hétfőn már arról beszélt, hogy az általa vezetett ideiglenes PNL-s kormánynak hányféle eszköz áll a rendelkezésére,

hogy semmissé tegye a PSD által átvert módosítást,

szerinte ugyanis nincs erre pénz, instabilitáshoz vezetne, és az orkok elfoglalnák Középföldét. A lehetőségek között ott van az, hogy megtámadják a jogszabály-módosítást az alkotmánybíróságon, elhalasztják a hatályba lépését, és még egy pár, csak unom.

Most jön az a rész, hogy bevezetem önöket a színfalak mögé, mint mosolygós színész a színház világnapján.

Ha fölfelé tekintenek, a zsinórpadlás irányába, láthatják, hogy a tavalyi év elején éppen egy PNL-s javaslat nyomán sikerült nagy nehezen csaknem megduplázni, az addig nevetséges összegű támogatást,

aminek az akkor regnáló PSD egyáltalán nem örült,

mert akkor azzal is kevesebbet lehetett a költségvetésből ellopni.

Októberben szintén PNL-s kezdeményezésre fogadtak el egy cuccot, aminek értelmében a gyerekpénz minden évben az inflációval arányosan növekszik majd, hogy ne veszítsen a fizetőértékéből.

Erre, miután október elején bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták a csonka PSD-kormányt, a srácok (mármint a PSD-sek) gondoltak egyet, és

sebtében beterjesztették az újabb duplázásról szóló javaslatot,

amit jó időzítéssel el is fogadtattak, hogy ezzel is lehetetlen helyzetbe hozzák utódaikat. Mint az ovis, akit sarokba állítanak, de előtte még bosszúból elrejti a tűzoltóautót a kézimunkás szekrény mögé, hogy addig se játszhasson vele senki.

(Persze próbálkoztak még nyugdíjemeléssel, meg mindenfélével, amiből látszik, mennyire felelős államizék.)

Orban is valami olyasmit mondott, hogy minden PSD-s tahó, csak hosszabban és szebb szavakkal.

Önt persze az érdekli, mi lesz a pénzzel…

Nos, ha balra tekintenek, ott láthatják Hamlet szellemapjának jelmezét, jobbra pedig Leonce és Léna...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro