Mircea Chelaru (nem) mellesleg a szélsőséges nacionalista Román Nemzet(ség) Párt alapító tagja és egyik vezére.
Biztos emlékszik még a nyájas Olvasó a Román Nemzet(ség) Pártra (PNR). Jó egy éve alakult, programjának lényege a keresztény (nyilván ortodox) értékek megőrzése, a muzulmán bevándorlás megakadályozása, illetve az Antikrisztusnak titulált Soros György kitörlése a román nép tudatából. A párt elnöke mellesleg jó ismerősünk, Ninel Peia úr.
Nos, a párt egyik alelnöke, bizonyos Mircea Chelaru tartalékos tábornok a minap (feltehetően a Székely Szabadság Napja és a magyar nemzeti ünnep által előidézett kulturális sokk következtében) alaposan megdöbbent, és felindulásában írt egy dörgedelmes nyílt levelet a román európai parlamenti képviselőknek. Van ebben a levélben szó mindenről, a román szent földről, a hazaárulásról, az európai képviselők tutyimutyiságáról, Erdély elrablásának nagy sötét tervéről.
Azért idéznénk pár passzust, mert sokat elmondanak a szerzőről, illetve a szellemiségről, melynek jegyében született.
Íme, az egyik legszebb részlet, amelyben gyakorlatilag Klaus Iohannis államelnököt (aki mellesleg ezt üzente a magyaroknak március 15. alkalmából) vádolja meg a lánglelkű író Erdély elrablásának aljas szándékával:
„Ti ott, Brüsszelben látjátok, mi készül az Ország teste ellen. Erdély koszovizálása régi álom, de amint egy híres mondás és egy sikerkönyv címe is sugallja, a Trianon- és főleg nemzetellenes akciók lépésről lépésre zajlottak, egy szebeni torony órájának tiktakja szerint.”
Ugye, milyen szépen mondja a tábornok úr?
Aztán jön a szokásos pocskondiázás, hogy az ország testét sárral dobálják, hogy a román európai parlamenti képviselők cinkosok a szörnyű bécsi diktátumra emlékeztető területrablási kísérletben, hogy milyen bénák, dilettánsok, szolgalelkűek a képviselő hölgyek és urak.
És akkor idézzük a magyar európai képviselőkre vonatkozó részt, pont úgy, ahogy a tábornok úr veszi őket egy kalap alá:
„Tőkés Lászlót, Frunda Györgyöt, Sógor Csabát, Winkler Gyulát értjük, hiszen nekik más prioritásaik vannak ahelyett, hogy az Állam Egységét támogassák. Ők nyílt szegregációs érdekeket szolgálnak, a magyar közösségért munkálkodnak, amelyhez taktikai tömegként hozzácsapják a székelyeket is, mely munkában Budapest szimbolikus (zászlók, műemlékek, dokumentumok), nyelvi, gazdasági és kulturális támogatását élvezik.”
A levél befejező részében a tábornok úr a Román Nemzet(ség) Párt vezetősége nevében felszólítja a román európai parlamenti képviselőket: legyenek románok, ne adják el a lelküket egy-egy újabb mandátumért, képviseljék az egységes és oszthatatlan Haza érdekeit. Mert a Haza szent törvénye megöleli fiait és leányait, de az románellenes románokra kíméletlenül lecsap! Aki nincs a Hazával, az a román nemzet ellensége. Szóval, reszkessetek, területrablók!
És akkor kérünk még egy kávét.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.