// 2026. április 25., szombat // Márk

Nézze csak: ennyi lóvéval száll be az állam a téli számláiba – legalábbis a tervek szerint

// HIRDETÉS

A kontrollálhatatlan energiaár-drágulás miatt a kormány elvileg a lakosság nagyobbik felének segíteni fog.

Virgil Popescu energetikai miniszter bemutatta azt a rendelettervezetet, amelyből kiderül, pontosan mennyivel szállna be az állam az úgynevezett kiszolgáltatott energiafogyasztók téli számláiba.

Figyelem: ez egyelőre még csak tervezet, nem kell készpénznek venni, a végleges formáig lehetnek még módosítások!

A mostani változat azonban elég biztató, a legelső tervek szerint ugyanis a lakosságnak alig 10 százaléka részesült volna a támogatásban, a most prezentált változat szerint viszont már a lakosság nagyobbik fele. Ez is szépen megmutatja, hogy az ellenőrizhetetlen drágulások következtében már nemcsak a legszegényebb réteg, hanem a hazai társadalom nagyobbik része vált kiszolgáltatott fogyasztóvá. (A drágulások okairól itt írtunk.)

Íme a részletek:

  • A villanyáram tekintetében az állam azokat a háztartásokat (összesen mintegy 13 millió embert) támogatja, amelyek havi fogyasztása 30 és 200 kilowattóra (kWh) között van. Az ő számláikba az állam kilowattóránként 18 banit pótol, ami a legalacsonyabb (64 bani/kWh) és a közepes (82 bani/kWh) hazai ár közötti különbséget jelnti. A miniszter azt is kiemelte, hogy a támogatás a versenypiaci (azok, akik az energiapiaci liberalizációt kihasználva új szerződéseket kötöttek a legjobb ajánlattal előrukkoló szolgáltatóval), és a szabályozott piaci (akik nem kötöttek új szerződéseket) fogyasztók számára egyaránt elérhető, és azok is részesülhetnek belőle, akiknek a szolgáltatója eleve a legalacsonyabb hazai árat kínálja.
  • A gázszámla-támogatásokban azok részesülnek akiknek az éves fogyasztása 100 és 1200 köbméter között változik. Számukra egységesen a számlák 25%-át törleszti az állam, és ez az intézkedés a hazai háztartások kétharmadát, az összesen 3,6 millióból 2,3-at érint.

Popescu azt is mondta, hogy a támogatásokért elvileg semmit nem kell tenni, azok a fogyasztás függvényében automatikusan jönnek azoknak, akiket illet. Persze az Románia, úgyhogy majd meglátjuk, a gyakorlatban mi lesz az egészből.

A rendelet a tervek szerint november 1-jétől lép érvénybe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szintet léptek a koalíciós veszekedésben, már a patkányozásnál tart Bolojan és Grindeanu – hírek szombaton
Főtér

Szintet léptek a koalíciós veszekedésben, már a patkányozásnál tart Bolojan és Grindeanu – hírek szombaton

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban
Krónika

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban

A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Fejszével ölte meg várandós élettársát, életfogytiglant kapott
Székelyhon

Fejszével ölte meg várandós élettársát, életfogytiglant kapott

A ploiești-i ítélőtábla szerdán jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki fejszével végzett várandós élettársával.

Üzemanyaghiány léphet fel a megrohamozott kutakon
Krónika

Üzemanyaghiány léphet fel a megrohamozott kutakon

A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok
Székelyhon

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok

Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.

// még több főtér.ro