A kárpátaljai szobrász, Kolodko Mihály ismét remekelt.
Talán vannak olvasóink közt olyanok, akik emlékeznek Kolodko Mihályra, a Budapesten élő kárpátaljai szobrászra, akivel három éve készítettünk interjút. Ő az, akit elsősorban miniszobrai vagy gerillaszobrai tettek ismertté a nagyközönség számára, „megszoborta” többek közt Švejket, Csontváryt, Liszt Ferencet, Andy Warholt, Arany Jánost, Kölcsey Ferencet, A nagy ho-ho-horgászból a Főkukacot, Mekk Eleket, Napóleont, a Mikulást, a Rubik-kockát, számtalan valós vagy kitalált figurát és tárgyat.
A Szomorú tank című miniszobra, amely a budai oldalról áll szemközt az Országházzal, az 1956-os forradalom vérbefojtására emlékeztet; újabban pedig ismét egy orosz tárgyú munkával hívta fel magára (és nem mellékesen: az ukrajnai háborúra) a figyelmet – az alkotásról videó is készült, amely lentebb megtekinthető.
Világszerte ismertté vált a Fekete-tengerben, Románia partjaitól alig néhány tucatnyi kilométerre található Kígyó-sziget elfoglalásának története. Az orosz–ukrán háború első napján egy orosz hadihajó közelítette meg a szigetet, és felszólította az ott lévő ukrán határőröket, hogy a felesleges vérontás elkerülése érdekében adják meg magukat. Mire ukrán részről ez a kendőzetlen válasz érkezett:
Kolodko most ennek a mozzanatnak állított emléket, melegebb éghajlatra küldött orosz hadihajója, amely egy középső ujjat formázó kőtalapzaton nyugszik, mintha Putyin (arányaiban) óriás fejét cipelné a hátán – stílusosan a budapesti Moszkva sétányon.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
A parlament folyosóin menekült a riporter kérdései elől a luxus Mercit vezető képviselő. Az erdélyi tájakat népszerűsítő Charlie Ottley állampolgársági dossziéját öt éve tologatják a hivatalokban.

Továbbá: különleges hypogeum emlékművet fedeztek fel a régészek Dobrudzsában. Az egészségügyi minisztérium pedig 35 új gyógyszert szeretne fölvenni a költségtérítéses gyógyszerek listájára.

Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.