Az orosz–ukrán háború első napjának ikonikus mozzanata volt a Fekete-tengerben, a román partoktól alig 45 kilométerre fekvő Kígyó-sziget elfoglalása. Az esemény már a megszállás körülményei miatt is bevonult a hadtörténelembe: amikor ugyanis az okkupációs célból érkező orosz hadihajó felszólította a sziget ukrán védőit, hogy a vérontás elkerülése érdekében adják meg magukat, ezt a váratlan választ kapta tőlük:
„Orosz hadihajó, baszódj meg!”
Az első hírek szerint az oroszok ezután ágyúzni kezdték a szigetet, az ott tartózkodó 13 ukrán határőr pedig meghalt. Később kiderült, hogy az ukránok végül mégis megadták magukat, és orosz fogságba estek.
De mit kell tudni a Kígyó-szigetről, miért válhatott évtizedekig viszályforrássá Ukrajna és Románia között, és miért stratégiai fontosságú az oroszok számára?
Az Adevărul hosszú összeállítást közöl a sziget történetéről és jelenkori helyzetéről – éppen azért, mert a háború révén újra a figyelem középpontjába került Fekete-tengeri földdarabbal kapcsolatban ma is sok a homály és a bizonytalanság. Sokan ma is úgy tudják, hogy a Kígyó-sziget Romániához tartozik – és ebben nem is tévednek olyan nagyot. A sziget – vagy szikla? később kiderül, miért van ennek jelentősége – közel három évtizeden keresztül területi viták tárgya volt Ukrajna és Románia között.
Természetesen nem maga a 17 hektáros – vagyis egy nagyobb zöldségeskert méreteinek megfelelő – kopár földterület volt annyira vonzó a felek számára, hanem az alatta/körülötte elterülő kontinentális talapzat, amely legalább 10 millió tonna kőolajat, és 100 milliárd köbméter gázt rejt – aminek a jelentőségét, különösen a mostani háborús és energiaválságtól sújtott időkben, nem lehet eléggé felbecsülni.
A száraz tények tehát a következők: a Kígyó-sziget nem Romániához tartozik, hanem Ukrajnához; Romániához tartozik viszont a kontinentális talapzat nagy része
– ez volt a tétje annak az élénk médiaérdeklődés mellett zajló, 2009-ig tartó, a hágai nemzetközi bíróságon véget ért hosszú pereskedésnek, amelynek következtében a jelenlegi status quo kialakult. Már ha nevezhetjük jelenleginek ezt az állapotot: február 24. óta, mint tudjuk, orosz csapatok tartják ellenőrzés alatt a szigetet.
A hágai bíróságon egyébként a Romániát képviselő Bogdan Aurescu – az ország jelenlegi külügyminisztere – sajátosan, egy anekdotával világította meg az ukrán álláspont ellentmondásosságát. Annak a diáknak a történetére hivatkozott, aki mindig az uborkáról beszél, bármit is kérdez tőle a tanár. Ha a krumpliról kérdezi, azt válaszolja, hogy a krumpli is egy zöldség, akárcsak az uborka – és innen jön az uborkáról szóló kiselőadás. Ha a matematikáról: a matematika egy tudomány, amely pont olyan, mint a biológia, a biológia a zöldségekkel is foglalkozik, az uborka pedig zöldség…
„Az ügy bármely aspektusát szeretné igazolni, Ukrajna visszatér ehhez az »uborkához« – a partszakaszuk állítólagos túlsúlyához”
– fogalmazott Aurescu, akinek a diplomatakarrierjén nagyot lendített a per sikere.
Magának a szigetnek a helyzetét az 1997-es román–ukrán szerződés rendezte, amelyben Románia elfogadta, hogy a Kígyó-sziget Ukrajnához tartozik – erre azért volt szükség, mert Románia épp a NATO-ba tartott, és a katonai szövetségnek nem lehetnek tagjai olyan államok, amelyeknek területi vitáik vannak a szomszédaikkal. A Fekete-tenger kontinentális talapzata – több mint 12 ezer négyzetkilométernyi területről van szó – hovatartozása azonban más lapra tartozik, így került az ügy a hágai bíróságra, amelynek végső döntési jogát mindkét fél elfogadta.
És itt érkezünk el a „szikla vagy sziget” dilemmához.
Ha ugyanis szigetről van szó, akkor a tengeri határvonalat onnan kell meghúzni – érthető módon az ukránok ezt az álláspontot vallották. A románok viszont azt hangoztatták, hogy ez csak egy szikla, ami alkalmatlan emberi létezésre és gazdasági tevékenységre.
Álláspontjuk igazolására az ukránok kissé bizarr eszközöket választottak: felhúztak sebtében egy néhány házból álló falucskát, amelybe az ott szolgálatot teljesítő határőrök családjait költöztették, továbbá egy csatornázás nélküli szállodát és egy bankfiókot. A hágai bírákat azonban mindez nem hatotta meg: döntésük értelmében a Kígyó-sziget csupán egy sziklának minősül, a körülötte lévő kontinentális talapzat mintegy 80 százaléka pedig Romániát illeti. A döntést nagy ovációval fogadták Bukarestben, és úgy tekintették, mint az egyetlen törvényes és békés területgyarapítást Trianon óta.
Hogyan alakult a történelem folyamán a Kígyó-sziget státusa?
Az ókori görögök „fehér szigetnek” nevezték, és Akhilleusz nyughelyének tartották, templomot is emeltek ott a hős tiszteletére.
1484-ben oszmán uralom alá került, de addig már birtokába vette a bizánci birodalom, a genovaiak és Mircea cel Bătrân havasalföldi fejedelem is. 1812-ig marad török uralom alatt, akkor, az orosz–török háború következményeként, Moszkva fennhatósága alá kerül. 1856-ban, a krími háború ismét „impériumváltást” hoz: visszatérnek a törökök a szigetre, amit időközben világítótoronnyal látnak el.
1879-ben a román függetlenségi háború eredményeként Bukarest veszi birtokába a szigetet. A második világháború után, az 1947-es párizsi békeszerződés a Szovjetuniónak ítéli, annak felbomlása után pedig Ukrajnához kerül.
A többit ismerjük: 2022. február 24-én az Orosz Föderáció ukrajnai inváziójának napján orosz csapatok foglalják el, és azóta is ott vannak.
Két kérdést kell feltennünk most:
miért sietett Oroszország elfoglalni ezt a látszólag jelentéktelen tengeri sziklát, illetve milyen hatása lesz ennek Romániára nézve?
Először is, a terület hivatalosan továbbra is Ukrajna része, tehát – szintén hivatalosan – Romániának továbbra sincs közvetlen tengeri határszakasza Oroszországgal. A gyakorlatban azonban 2014, vagyis a Krím oroszok általi elcsatolása óta ez a közös határ létezik: ez az év volt egyébként a fordulópont az addig meglehetősen hűvös, sőt barátságtalannak mondható román–ukrán kapcsolatok terén – nem nehéz belátni, hogy az orosz befolyás Fekete-tenger környéki megnövekedése és a közös fenyegetettségérzet miatt.
A sziget kétségkívül könnyű célpont volt, különösen egy olyan helyzetben, amikor az orosz hadsereg amúgy sem tud átütő sikereket felmutatni az ukrajnai hadszíntéren. Valószínűleg azonban nem ez az elsődleges oka a gyors okkupációnak, hanem a sziget stratégiai elhelyezkedése.
„A Kígyó-sziget stratégiai fontossággal bír, mivel a Duna-delta közvetlen közelében található, és mert az ott elhelyezhető radarrendszerekkel a teljes régió tengeri és légi tevékenységét követni lehet, egészen a Mediterráneum keleti térségéig”,
mondja az Adevărul által megszólaltatott Marius Ghincea, a European University Institute nemzetközi kapcsolatokat kutató szakértője. Ráadásul a Fekete-tengeren állandó jelleggel nem állomásozhat NATO-haderő, leszámítva a katonai szövetség tengerrel szomszédos tagállamait – így hát az orosz jelenlét megerősödésével sürgőssé vált egy Fekete-tengeri NATO-stratégia kidolgozása. Arról nem beszélve, hogy nemcsak radarokat lehet telepíteni a szigetre, hanem rakétarendszert is – a román partoktól alig néhány tucat kilométerre.
Minden az ukrajnai háború végkimenetelétől függ. Egy elhúzó háború vagy Oroszország egyértelmű győzelme esetén Románia évtizedek után könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy a biztonságát ismét a tarkójába lihegő orosz medve határozza meg.
You must be logged in to post a comment.