// 2024. október 1., kedd // Malvin
Jószomszédi iszony

Mi van itt? A románok szerint már Németország is nagyobb ellenség, mint Magyarország

Legalábbis ezt hozta ki egy új felmérés.

Egészen érdekes és tanulságos eredményeket hozott ki az Avangarde közvélemény-kutató legújabb, szerda este ismertetett felmérése, amelyben azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak a románok a világ vezető hatalmaihoz, illetve a szomszédokhoz. Nos, a felmérésből többek között kiderül, hogy – bár a korábbi kutatások szerint sokan tényleg komolyan tartanak attól, hogy Magyarország vissza akarja szerezni Erdélyt – nem Budapestet tartják a legnagyobb fenyegetésnek. Arra a kérdésre, hogy a felsorolt országok közül melyiket tartják Románia legnagyobb ellenségének, a válaszadók 24 százaléka Oroszországot jelölte meg, így Oroszország Anyácska az első helyen végzett.

A másodikon viszont – Erdély-féltés ide vagy oda – nem Magyarország áll. Hanem Németország.

Hogy pontosan miért, ez érdekes kérdés – talán mert szembeszegült az Egyesült Államokkal az Oroszországgal közösen épített Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítése kapcsán –, minden esetre a válaszadók 10 százaléka Németországban látja az ország legnagyobb ellenségét. Így aztán Magyarország – bár dobogós – csak a harmadik helyen végzett, 6 százalékkal. Ugyancsak érdekes, hogy azon a listán sem Magyarország végzett az utolsó helyen, amely azon szomszédos országokat lajstromozza, amelyeket a legjobb barátnak tartanak. Az első helyen persze Moldova végzett 45 százalékkal, a második Bulgária 11 százalékkal, a harmadik Szerbia 8 százalékkal. Viszont Magyarország a maga 4 százalékával megelőzi Ukrajnát, amely csupán a válaszadók 2 százaléka szerint jó barát – vélhetően az ukrajnai román közösséget is sújtó szélsőségesen kisebbségellenes kijevi lépések miatt. Amúgy a megkérdezettek szerint

világszinten Románia legjobb barátja az Egyesült Államok

– ez 26 százalék szerint van így –, míg némileg ellentmondásban az ellenségképről szóló kérdésre adott válaszokkal, a második helyen itt is Németország áll, 19 százalékkal. Moldova itt csak a harmadik 10 százalékkal, a további sorrend: Nagy-Britannia (5), Oroszország (3) és Franciaország (2). Arra a kérdésre, milyen tengely mentén alakítanák az ország külpolitikáját a következő 10 évben, 29-százalék a London-Washington tengelyt jelölte meg, 28 a Párizs-Berlint, míg 8 százalék a Moszkva-Peking tengelyt. A megkérdezettek elsöprő többsége, 59 százaléka bízik az Európai Unióban, 60 százalék viszont elutasítja az eurót. Emellett a többség, 48 százalék szerint az EU nem alkalmaz egyenlő elbánást a románokkal szemben más tagállamok polgáraihoz képest. Mindazonáltal ha választani kéne,

52 százalék inkább az EU-tagságot választaná, ezzel szemben csak 19 százalék horgonyozna le az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerség mellett.

Hasonlóképpen, ha választani kellene az EU- és a NATO-tagság között, előbbire 49, utóbbira pedig csak 23 voksolna – a többiek nem tudtak vagy nem akartak válaszolni. Az érdekes eredményeket hozó felmérést 950 fős mintán végezték, a hibahatár 3,2 százalék.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro