… és egy rapper füves cigire gyújtott egy romániai fesztivál színpadán, azonnal lekapcsolták… továbbá egy polgármester azt állítja, a helyettese a köztisztasági vállalatot rendelte haza takarítani.
Mostanra már a házikedvenceink is tudják (legyenek ők kutyák, macskák, hörcsögök, esetleg kaliforniai királysiklók): helyi idő szerint vasárnap hajnalban merényletet követtek el Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt ellen, a Pennsylvania állambeli Butler városában, egy választási gyűlésen.
A hír akkorát szólt, hogy gyakorlatilag az egész világ beleremegett. Teljesen természetes, hogy a különböző országok vezetői is megszólaltak az ügy kapcsán. Románia vezérei sem maradtak csendben.
Kezdjük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnökkel. Az X-en (ex-Twitter) közzétett bejegyzésében Ionopot úr arról ír, hogy elborzasztotta a merénylet híre. És minél hamarabbi gyógyulást kíván neki. Továbbá leszögezi, hogy az erőszak és az agresszivitás nem jellemezhet egyetlen demokráciát sem. Végül megjegyzi, hogy Románia az amerikai nép mellett áll. Bármit jelentsen is ez, tesszük hozzá.
Marcel Ciolacu miniszterelnök úr azt írta (szintén az X-en), hogy gyógyulást kíván Trumpnak. Ám azt is hozzátette (Ionopot úrral ellentétben), hogy a szörnyű támadás további áldozatainak is gyógyulást kíván. És persze, kijelentette, legyen szó bármely politikai vagy ideológiai különbségről, az erőszak sohasem igazolható, elfogadható.
Nicolae Ciucă, a szenátus elnöke pedig arról ír (szintén az X-en), hogy a gyűlöletnek, előítéletnek és erőszaknak nincs helye egy demokráciában. Meg azt, hogy a Trump elleni merénylet támadás a szólás- és gyülekezési szabadság ellen. Ő is gyógyulást kíván az amerikai elnökjelöltnek. Végül pedig azt írja:
Ugye, azt épelméjű (vagy jó szándékú) ember nem szokta megkérdőjelezni, hogy demokráciában élünk. (Akkor se, ha indulatában néha kifakad.) A demokráciát persze, sokféleképpen lehet értelmezni. Például úgy (hülyén), hogy van, akikre vonatkozik a törvény, másokra pedig nem. Ezt gondolják például az országúton száguldozó politikusok, szupergazdagok, rendőrmuftik (akinek nem inge, ne vegye magára): a halandókat megbüntethet a rendőr, őket nem. Úgy tűnik, ugyanilyen srófra járt egy amerikai rapper esze is, akit meghívtak egy romániai fesztiválra, a tengerpartra.
Mert azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy ez a fickó nem tudta: Romániában bűncselekménynek minősül a kábítószer (például marihuána) birtoklása. Persze, ha nem tudta, az is az ő baja. Ez már csak ilyen: ahova mész, tiszteletben kell tartani a helyi törvényeket.
Nos, mindegy, tudta-e vagy sem, a lényeg, hogy a rapper csávó (akit érdekel, Wiz Khalifának hívják a jóembert) rágyújtott egy füves cigire a színpadon. (Ekkora marhaságot azért nem szokás csinálni, hahó!) Na és ha rágyújtott, le is állították a műsorát. Jöttek a fogdmegek, szépen lekísérték a menőző sztárt a színpadról, és most eljárás folyik ellene. Persze, nem rakták sittre a derék rappert, viszont a rossz hír, hogy akár két évet is kaphat a valóban fölösleges és ostoba színpadi mutatványért.
Vannak olyan hírek, amelyeket azért osztunk meg Önökkel, kedves Olvasók, hogy jelezzük: olyan országban élünk, amely fiatal (értsd, alig rúgta el a száz évet), demokráciaként egyenesen csecsszopó, ami pedig a felelős vezetést illeti, attól gyakran köpni-nyelni nem tudunk. Viszont talán az ehhez hasonló hírek okán van remény, hogy egyszer megváltoznak a dolgok.
Van egy város messze, délen, a Kárpátokon túl, az a neve, hogy Slatina. Az idei helyhatósági választásokon egy Mario de Mezzo nevű úriember győzött, a PNL színeiben. (A választási kampány során volt neki egy, nos, igencsak pikareszk afférja a PSD-s ellenjelölttel, beszámoltunk róla).
No, ez a megválasztott polgármester a minap arról beszélt, hogy a helyi vezetők igen gyakran úgy viselkednek, mintha korlátlan hatalmú bojárai lennének a vidéknek. Az egyik ilyen bojár (történetesen Slatina alpolgármestere) egy szombaton kapta magát, felhívta a köztisztasági vállalatot és hazarendelt néhány gépet, melóst, hogy takarítsanak egyet az udvarán. A polgármester is odament, le is filmezte az illegális akciót és ma is értetlenül áll a dolog előtt.
Azt mondja, amint átveszi a mandátumát, bekéreti az illetékeseket és rákérdez, milyen missziót végeztek az alpolgármester úr udvarán. És ki fizette a költségeket. És milyen alapon. Mert az rendben van, hogy szombaton bárki azt tesz, amit épp akar, de nem a város gépeivel és nem a város, vagyis a polgárok zsebére.
Ha a mioritikus haza minden szegletében így lepleznék le a piszkos kis (vagy épp nagy) ügyleteket, akkor talán kevesebb lenne a bojár, no meg a mutyi.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.