// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Megbüntette Iohannist a diszkriminációellenes tanács, pedig…

// HIRDETÉS

Pedig nem is mondott olyan nagy marhaságot, mint amikor Tudose akasztással fenyegette a székelyeket.

Kétezer lejes pénzbírság megfizetésére kötelezte szerdán Klaus Iohannis államfőt a diszkriminációellenes tanács (CNCD).

Az államelnököt a Lumea Justiţiei nevű, jogi és igazságszolgáltatási témákkal foglalkozó portál jelentette fel még februárban, mivel Iohannis egy nyilvános kijelentésében a „valami elítéltek” (nişte penali) kifejezést használta azokra, akik „támadják az igazságszolgáltatást”.

„Valami elítéltek kétségbeesetten próbálják támadni és hitelteleníteni a korrupcióellenes ügyészséget”

– fogalmazott februárban Klaus Iohannis.

Az államelnöki hivatal szerdai reakciójában politikai döntésnek nevezte a szankciót, amit a CNCD testülete 5-4 arányban hozott meg.

Olyan nagyon nem lőtt mellé, mivel a kormánykoalíció mindkét vezetőjének meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással: Liviu Dragnea PSD-elnököt korábban jogerősen felfüggesztett büntetésre ítélték választási csalásért és egy másik ügyben is büntetőjogi eljárás folyik ellene, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök hamis tanúzási ügyében pedig két hét múlva várható alapfokú ítélet.

Érdekes módon a CNCD csak a figyelmeztetés büntetését szabta ki Mihai Tudose volt kormányfőre a híres akasztós kifejezése miatt, igaz, ő bocsánatot kért.

Az említett portál egyébként Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyészt is feljelentette, aki „vádlottak fesztiváljáról” beszélt, az ő esetében azonban a CNCD elutasította a panaszt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.