Egy államfőjelölti kampányban semmi sem szent, de ez már tényleg gyomorforgató.
Maga utazik Olaszországba Monica Melencu, hogy megkeresse lányát, miután Alexandru Cumpănașu olyan fényképeket és videófelvételt mutatott neki, amelyeken felismerni véli Luiza Melencut.
Az államelnöki választáson is induló Cumpănașu pénteken egy videóüzenetben jelentette be a Facebook-oldalán, hogy „megtalálta Luizát”, és hogy a lány családja is felismerte azokon a felvételeken, amelyek Olaszországban készültek a közelmúltban.
Az egyelőre nem tiszta, hogyan kerültek a felvételek Cumpănașu birtokába, de az üzenetben elég hajmeresztő dolgokat mond, többek között azt is, hogy ha Luiza valóban előkerül, akkor biztosan meglesz unokahúga, Alexandra Măcenașu is.
Mint ismeretes, a caracali rémként elhíresült Gheorghe Dincă korábban már beismerte, hogy mindkét lánnyal végzett. A Dincă udvarán, egy fémhordóban talált csontmaradványokról a DNS-vizsgálat is bebizonyította, hogy azok a 15 éves Alexandrától származnak. A hatóságok a Caracal melletti erdőszélen is találtak emberi maradványokat, amelyek valószínűleg Luiza Melencutól származnak, de ezt a DNS-tesztek még nem igazolták egyértelműen. A DIICOT éppen ezért kérte az FBI segítségét, tőlük még várják az eredményt.
Nem tudni tehát, pontosan milyen felvételekről van szó, de a legvalószínűbb az, hogy ez is csak Cumpănașu a caracali tragédiára építő kampányának egy újabb gyomorforgató mozzanata, amelyben attól sem riad vissza, hogy hamis reményeket ébresszen az áldozatok szenvedő családjában.
Monica Melencu az Antena 3-nak nyilatkozva szombaton már azt mondta, hogy Olaszországba készül, hogy megkeresse a lányát, nem bízik ugyanis a DIICOT-ban, szerinte a lányát elrabolták, de még életben van.
Igaz, később már azt is hozzátette, a videófelvételen szereplő lány tényleg nagyon hasonlít a lányára, de a hangja nem vehető ki tisztán.
A DIICOT szóvivője, Mihaela Porime ugyanakkor a Mediafaxnak azt mondta, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá Cumpănașu állításait.
A legundorítóbb kampányt magáénak tudható Alexandru Cumpănașu tegnap már azt írta a Facebook-oldalán, hogy Luiza családjának beleegyezésével az olasz hatóságokhoz fordul az ügyben.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.