// 2025. július 10., csütörtök // Amália

Már az észak-erdélyi autópálya eddig példás gyorsasággal épülő szakaszán is gondok vannak

// HIRDETÉS

A kivitelező már a szerződés felbontását pedzegeti.

Az elmúlt évben a romániai autópálya-építés popsztárja volt az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor, illetve Magyarzsombor és Vaskapu közötti, összesen 42 kilométeres szakasza, mivel a kivitelező, egyébként romániai UMB példás elkötelezettséggel állt hozzá a projekthez, rengeteg munkást és gépet mozgósított, és nagy sebességgel építette a sztrádát.

Most azonban beütött a krach: az UMB a hírek szerint átiratban fordult az országos közútkezelő vállalathoz (CNAIR), amelyben a szerződés közös megegyezésen alapuló felbontását kérte.

Az ok: az építés valós költségei jócskán meghaladják a szerződésben rögzített összeget.

A CNAIR megerősítette az információt, ugyanakkor felcsillantotta a reménysugarat, hogy az építkezés mégis folytatódhat.

Mint közölték, az UMB a szerződés felbontásának kezdeményezésével azt szeretné elérni, hogy rá is vonatkozzon a 64/2022-es sürgősségi kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy indokolt esetben növeljék a munkálatokra szánt összeget, ha a többlet nem haladja meg a szerződésben rögzített ár 50 százalékát.

Az ilyen többletköltséget a koronavírus-világjárvány következményei, az ukrajnai háború és az energiaválság indokolhatja.

A CNAIR szerint a kivitelező közölte: az elmúlt hónapokban olyan mértékben megemelkedett az építőanyagok ára, hogy az eredetileg a szerződésben rögzített összegből lehetetlen megépíteni a sztrádaszakaszt.

A becslések szerint az eredeti összeg 30-40 százalékával kerül többe a projekt.

Az UMB a közútkezelő vezetőjével folytatott egyeztetésen azt közölte: igazából nem szeretné feladni a projektet, csupán ezt a módszert látta célravezetőnek ahhoz, hogy rá is vonatkozzon a kormányrendelet.

Amint a kormány elfogadja a rendeletet, amelyben hozzájárul a költségek növeléséhez, a cég visszavonja a szerződés közös megegyezéssel történő felbontására vonatkozó kérést.

Vagyis magyarán zsarolással állunk szemben,

még ha az UMB által megnevezett indokok elfogadhatóak is.

A Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakasz már jó 35 százalékban elkészült, ugyanakkor a Vaskapuig tartó további 12 kilométeres szakasznak épp csak most fogtak neki.

Az építőanyagok és az üzemanyag árának emelkedése mellett a költségek növekedésének másik oka az, hogy tavaly több helyen is megcsúszott a talaj, és a helyreállítási, illetve megerősítési munkálatokat is ki kell fizetni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.