Ezerrel dübörög a munka Kolozsvár és Zilah között.
Miközben az észak-erdélyi autópálya kapcsán továbbra is egymást érik a rossz hírek – hol egy kirúgott kivitelező húzná le alaposan a román államot, hol a három éve megépített szakasz válik majdnem használhatatlanná –, azért akad egy olyan rész is, ami óvatos derűlátásra ad okot.
Itt van például a Magyarnádas és Magyarzsombor közötti 30, illetve a Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12 kilométeres szakasz, ahol úgy tűnik, az építés február eleji elkezdése óta még mindig olajozottan zajlanak a munkálatok.
Ezt nem más mondja, mint az infrastrukturális beruházásokat árgus szemekkel nyomon követő, és a legkisebb rendellenességet is azonnal nyilvánosságra hozó Pro Infrastruktúra Egyesület nevű, szakemberekből álló civil szervezet.
Mindezt ráadásul úgy, hogy a kivitelező egy román cégekből – Spedition UMB és Tehnostrade – álló konzorcium.
Az egyesület szerint a 42 kilométeres szakaszon továbbra is nagy intenzitással dübörög a munka, több tucatnyi munkagép dolgozik, végzik a sztráda nyomvonalának kialakításához szükséges földmunkákat.
A szervezet egészen odáig megy, hogy megállapítja: miután az amerikai Bechtellel és a Maltauro nevű céggel már befürödtek, most úgy tűnik, hogy a harmadik próbálkozás már szerencsésebb lehet – legalábbis erre enged következtetni az, hogy új munkagépek dolgoznak a terepen, ráadásul megfelelő számban.
Arra ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy nem idén, de még csak nem is jövőre lehet majd a 42 kilométeres szakaszon autózni.
Dombvidékről van ugyanis szó, így a szakértők szerint a munkálatok legalább három évig tartanak majd.
Meg kell ugyanis építeni 26 hidat, felüljárót és völgyhidat, sok helyütt pedig 25-30, de van, ahol 75 méter mélyre kell ásni az alapzat kialakításához.
Ráadásul az előzetes tanulmányok szerint több olyan helyszín is van, ahol komoly a földcsuszamlás veszélye.
Alagutakat viszont nem építenek.
A 30 kilométeres szakasz megépítése 1,39 milliárd, a 12 kilométeresé 680 millió lejbe kerül, mindkét szakasz esetében 12 hónapig tart a tervezési folyamat, és 24 hónapig maga a kivitelezés.
Lássuk, sikerül-e tartani a jó iramot. Ránk férne ugyanis.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.