// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Leállították a kormány legpofátlanabb miniszterét, akinek sikerült pár hónap alatt feje tetejére állítania mindent maga körül

// HIRDETÉS

Párttársai szóltak neki, hogy nem kellene az egész sleppet Bukarestbe költöztetni, de nem hallgatott rájuk.

Amióta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) magához ragadta a kormányt, és Ion Ştefan (becenevén: Gerenda) fejlesztési miniszter betette a lábát az intézmény épületébe, olyanná vált minden körülötte, mint egy feldúlt darázsfészek. Pár hónap alatt sikerült elérnie, hogy átszervezés címszó alatt minden a feje tetejére álljon, amit csak saját magának köszönhet, hiszen olyan pofátlan módon állította félre az útjában állókat, és nyomta be a sleppjét fontos pozíciókba, hogy az még a baráti sajtónak is feltűnt.

Még saját pártjából is rászóltak, hogy ezt azért nem kellene csinálni, de a figyelmeztetést sokáig figyelmen kívül hagyta, valószínűleg azt hitte, hogy tényleg bármit megtehet következmények nélkül. A totális káoszba fordult átszervezést végül hétfőn szüntette be, a PNL pedig nem teszi ki az ablakba, amit ezért az ámokfutásért fog kapni az ellenzéktől.

A minisztérium vezetőségét az alkalmazottak beperelték, amiért törvényellenesen bocsátottak el embereket, és hirdettek új állásokat. A bukaresti fellebbviteli bíróság várhatóan ma tartja az első meghallgatásait az ügyben. A versenytárgyalásokat szintén a törvényi előírások felrúgásával szervezték meg, nem tartották be a jelentkezési és az elbírálási határidőt sem. Ráadásul a bizottságok tagjait egyik napról a másikra leváltották, hogy az országos közszolgálati ügynökség képviselői még véletlenül se tudják megakadályozni, hogy a megfelelő emberek kerüljenek a megfelelő helyre. Elsősorban a miniszter szülőhelyéről, Vrancea megyéből érkező, a PNL-hez és a miniszterhez közel álló személyek foglalhatták el a minisztérium különféle tisztségeit, többségében rokonok és jó barátok.

Azzal, hogy felfüggesztették az átszervezést, a rokonságnak mennie kell, és minden kirúgott alkalmazott visszatérhet eredeti pozíciójába, kivéve azokat, akik önszántunkból távoztak. Odáig fajult a hangulat ebben a darázsfészekben, hogy az alkalmazottak konkrétan kifütyülték és szidalmazták Marius Mihai Vasiliu főtitkárhelyettest, akit a kialakult helyzet legfőbb okozójának tartanak, és aki már csak egy csendőr kíséretében meri megközelíteni az intézményt – állítják az Adevărul forrásai.

A lap úgy tudja, hogy a PNL vezetősége többször is kérte Ion Ştefantól, hogy maradjon veszteg, mert ilyen gyökeres változtatásokat nem lehet átvinni korlátozott felhatalmazással, ráadásul a választások előtt. Mivel makacskodott, elérte, hogy a minisztériumban mindenki azt higgye, hogy a PNL még a PSD-nél is rosszabb – nyilatkozta név nélkül a Nemzeti Liberális Párt egyik alelnöke a lapnak.

Csak emlékeztetésképpen említjük meg, hogy lássuk, kivel is van dolgunk: Ion Ştefan miniszterjelöltként azzal bukott le, hogy évek óta egy 76 négyzetméteres lakásért fizetett adót, miközben 526 négyzetméteres lakásban élt. Akkor azzal védekezett, hogy véletlenül lett ekkora a háza, mert a kivitelező elnézett valamit, és manzárd helyett egy komplett emeletet húzott fel.

Mindezek alapján a PNL-re most nagyon jól illik a mondás, hogy más szemében a szálkát, sajátjában a gerendát sem látja meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro