// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Kígyót-békát ráokádnak a PSD-s politikusok a Bukarestnek beintő nagyvárosok szövetségére

// HIRDETÉS

Veszélyben a nagyromán nemzetállam, jaj!

Nem váratott sokáig magára a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusainak reakciója Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad és Arad polgármesterének közös kezdeményezésére, amely során Nyugati Szövetség néven szombaton olyan társulást hoztak létre, amelynek fő célja a régió infrastruktúrájának közös fejlesztése a bukaresti vízfej és túlközpontosított bürokrácia megkerülésével.

Emilian Pavel Bihar megyei PSD-s európai parlamenti képviselő egyrészt azzal próbálja kisebbíteni a szerinte populista kezdeményezést, hogy az a PSD vezette kormány prioritáslistáján szereplő projekteket tartalmaz, ráadásul olyan területeken, amelyek nem tartoznak a polgármesterek hatáskörébe.

Aztán előveszi a nehéztüzérséget is, amelyet – politikai hovatartozástól függetlenül – minden vérpopulista, értelmes program kitalálására tökéletesen alkalmatlan román illetékes be szokott robbantani, ha már nincs más érve: vigyázat, szeparatizmusveszély!

Pavel szerint ugyanis a román centenárium évében ez a kezdeményezés a legkevésbé sem az egység üzenetét hordozza.

Még véresebb szájú kommentárt engedett meg magának egy olyan román politikust, akit a kezdeményezés még csak nem is érint: a moldvai Neamţ megyei képviselő-testületének egyik tagja, Adrian Bourceanu már eleve úgy kezdi, hogy a Nyugati szövetség „kiszakad” a román gazdaságból.

„Őszintén hiszem, hogy Románia 1918 utáni történelmében nem leselkedett még ennél nagyibb veszély a román állam területi épségére és függetlenségére, mint ez az ötlet, amely az északolasz minta alapján márkanévvé szeretne válni. Nagy érdeklődéssel várom, hogy elsősorban a román kormány diplomáciai és döntéshozó tényezői az ezen, Románia elleni támadást kiötlő »románokkal« együtt tisztázzák ezt az új »víziót«” – fogalmazott Bourceanu. Ismét csak bizonyítva, milyen nagy szükség is van erre az új kezdeményezésre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro