Szomorúan ember nélküli volt a közép-kelet-európai régió legnagyobb katolikus zarándoklata. Persze, a szentség fénye ugyanúgy világított százezrek lelkében.
Mindenki tudta, hogy az idei járványos évben nem olyan lesz a régió legjelentősebb zarándoklata, mint korábban. Viszont egy dolog tudni róla, más dolog ott lenni a helyszínen, látni a máskor százezernyi lélekkel lüktető teret szinte üresen, ugyanakkor érezni, hogy a szentség így is szétárad a világban. Ott voltunk, láttuk, éreztük, tessék:

Délelőtt gyülekezni kezdtek az emberek a kegytemplom körül. Áhítattal, csendben.

A kordon mögött az érvényes szabályok szerint elhelyezett ülőhelyeken várakozók betartották az előírt távolságot.

A szerencsésebbek egyenesen a kapujuk elé helyezett székről követhették az eseményeket, hallgathatták a szertartást.

És érkeznek az ünneplőbe öltözött lányok.

A gyóntatás ugyanúgy zajlik, mint korábban bármikor. Csak nem kell sorba állni.

A szervezők betű szerint igazodtak az előírásokhoz. Ha másfél méter, hát másfél méter.

És érkeznek a legények is. Érdemes megfigyelni a védőkesztyűk különböző fajtáit.

A rend éber őrei is tették a dolgukat. Bár igazából nem nagyon volt mit. Minden a legnagyobb békességben zajlott.

Van, aki jó szokás szerint lóháton érkezik.

A nyeregben viszont tátongó űr fogad. Vagy, ha tetszik: itt most tényleg szinte csak a szél fúj. Azért valljuk be: döbbenetesen üres a szombati szent napon. Ahol máskor százezrek szorongtak.

Akadnak olyanok, akik felszekereztek a nyeregbe. Lelki szükséglet ez. Ott lenni, jelen lenni.

Nagyon kevesen járták meg a dombot. A helyzetet nem ismerő néző akár egyszerű kirándulóknak is nézheti őket.

Néhány ember felmászott a pódiumra és kitűzte a székely zászlót. De senki éber rendőr, csendőr nem vegzálta őket.

A nyeregből visszatérve olyan 200 lelket találtunk a kegytemplom előtt. Igen, itt már nem volt kötelező távolságtartás. Átszellemülés annál inkább.

És itt vannak a szertartást odabent, szabályszerűen elvégző egyházfiak.

A szertartás után a zarándoklat közösségi csevellyel folytatódott.

Még egy-egy új stílusú könyökkocc is lezajlott. Bár azért a kézfogás mégis más.

Odafent a nyeregben pedig ennyi maradt, egyelőre. Egy foszladozó koszorú, még a tavalyról. És a hit. Hogy jövőre újra együtt ünnepelhet a magyarság. És nem csak.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.