Szomorúan ember nélküli volt a közép-kelet-európai régió legnagyobb katolikus zarándoklata. Persze, a szentség fénye ugyanúgy világított százezrek lelkében.
Mindenki tudta, hogy az idei járványos évben nem olyan lesz a régió legjelentősebb zarándoklata, mint korábban. Viszont egy dolog tudni róla, más dolog ott lenni a helyszínen, látni a máskor százezernyi lélekkel lüktető teret szinte üresen, ugyanakkor érezni, hogy a szentség így is szétárad a világban. Ott voltunk, láttuk, éreztük, tessék: Délelőtt gyülekezni kezdtek az emberek a kegytemplom körül. Áhítattal, csendben. A kordon mögött az érvényes szabályok szerint elhelyezett ülőhelyeken várakozók betartották az előírt távolságot. A szerencsésebbek egyenesen a kapujuk elé helyezett székről követhették az eseményeket, hallgathatták a szertartást. És érkeznek az ünneplőbe öltözött lányok. A gyóntatás ugyanúgy zajlik, mint korábban bármikor. Csak nem kell sorba állni. A szervezők betű szerint igazodtak az előírásokhoz. Ha másfél méter, hát másfél méter. És érkeznek a legények is. Érdemes megfigyelni a védőkesztyűk különböző fajtáit. A rend éber őrei is tették a dolgukat. Bár igazából nem nagyon volt mit. Minden a legnagyobb békességben zajlott. Van, aki jó szokás szerint lóháton érkezik. A nyeregben viszont tátongó űr fogad. Vagy, ha tetszik: itt most tényleg szinte csak a szél fúj. Azért valljuk be: döbbenetesen üres a szombati szent napon. Ahol máskor százezrek szorongtak. Akadnak olyanok, akik felszekereztek a nyeregbe. Lelki szükséglet ez. Ott lenni, jelen lenni. Nagyon kevesen járták meg a dombot. A helyzetet nem ismerő néző akár egyszerű kirándulóknak is nézheti őket. Néhány ember felmászott a pódiumra és kitűzte a székely zászlót. De senki éber rendőr, csendőr nem vegzálta őket. A nyeregből visszatérve olyan 200 lelket találtunk a kegytemplom előtt. Igen, itt már nem volt kötelező távolságtartás. Átszellemülés annál inkább. És itt vannak a szertartást odabent, szabályszerűen elvégző egyházfiak. A szertartás után a zarándoklat közösségi csevellyel folytatódott. Még egy-egy új stílusú könyökkocc is lezajlott. Bár azért a kézfogás mégis más. Odafent a nyeregben pedig ennyi maradt, egyelőre. Egy foszladozó koszorú, még a tavalyról. És a hit. Hogy jövőre újra együtt ünnepelhet a magyarság. És nem csak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.