Hiteles-e napjaink székely zászlója?

Az utóbbi években több olyan kötet is megjelent, amelyek a székelység szimbólumaival foglalkozik a két székely megye, Hargita és Kovászna önkormányzatának támogatásával. Ezekről és különösen a sorozat legutóbbi, Székely jelképek pecséten, címerben című tanulmánykötetről értekezett Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén a kötet három szerzője – Bernád Rita Magdolna, Zepeczaner Jenő és Mihály János – és a kiadó Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője, Lőrincz Ildikó.

Amikor 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székelység zászlajaként elfogadta a ma is ismert és használt aranysávos-égszínkék lobogót,

a székek között vita támadt a hitelességéről.

Hargita és Kovászna megye tanácselnökei a helyzet tisztázásáért megalakították a Székely Címer-­, Pecsét-­ és Zászlótörténeti Munkacsoportot, amelybe igyekeztek minden székből tagot választani. Mihály János történész, a munkacsoport tagja elmondta: az első kötet, amely a szakmai társaság kutatásait közölte, pillanatok alatt elfogyott a könyvesboltok polcairól.

A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy gondolták, több külső szakértőt is bevonnak a munkába, és kötetbe szerkesztik az újabb tanulmányaikat, így született meg az a sorozat, amelynek tavaly immár a harmadik kötete jelent meg. A kutatások szintézisét hamarosan románul is megjelentetik.

A szerzők a kolozsvári könyvbemutatón

A vita, amely életre hívta a munkacsoportot, ma sem tekinthető lezártnak: nem született egyelőre konszenzus arról, melyik zászló tekinthető történelmileg hitelesnek.

A munkacsoport a konszenzus megteremtésén túlmenően egyik feladatának tekinti egy székely történelmi zászlósor felállítását. Magyarország a magyar katonai, állami és helyi ünnepségek alkalmával vonultatja fel a huszonhárom darabból álló történelmi zászlóit, amelynek mintájára szeretnék összeállítani a székelységét is. Mihály János hangsúlyozta: mivel nincsenek források, és kevés zászló maradt fenn a maga valójában, nehéz rekonstruálni a lobogókat.

A zászlósor jelenleg tizenkilenc darabból áll,

de szeretnék, ha egyenlő számú lenne Magyarország történelmi zászlóival. A legrégebbi a 15. századból való, és a fennmaradt emlékek alapján Székely István zászlaját rekonstruálja, a legutóbbi pedig – amely Gyergyószentmiklós zászlója – 1940-ből származik. A zászlósorban az erdélyi fejedelemség és az 1848-as forradalom idejéből is szerepelnek lobogók, amelyek múzeumok, magánszemélyek, illetve az egyház tulajdonában maradtak fenn.

A székelység jelképeiből vándorkiállítást is összeállítottak, amelyet Székelyföld valamennyi nagyobb városában, illetve községében bemutattak már. A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról, hangzott el.

Bernád Rita gyulafehérvári főegyházmegyei levéltáros, történész először a római katolikus pecsétnyomókkal kezdett foglalkozni, de tekintettel arra, hogy a püspökök pecsétjei mind címeresek, elkerülhetetlenné vált, hogy „megbarátkozzon” a címerekkel is.

A Batthyáneumban fellelhető pecsétnyomók tanulmányozása során mintegy 170 pecsétnyomót leltározott. Ennek a gyűjteménynek a létrehozását 1918-ban Molnár Gusztáv püspök rendelte el, aki körlevélben fordult a papokhoz a használaton kívüli pecsétnyomók egybegyűjtésére. Ezek közül válogatta ki a székely püspökök pecsétnyomóit. Mint mondta: meglepődött azon, hogy az 1000 év alatt beiktatott 82 püspök közül

mindössze kilenc volt székely származású, és abból is négy 20. századi.

Molnár Gusztáv gyűjtésén kívül kerültek elő pecsétnyomók a különböző egyházi ingatlanok felújítása során. Az egyik legrégebbi a mintegy 300 évvel ezelőtt beiktatott Ilyés András püspöké volt.

Az egyháztörténész megállapította: a székely püspökök nem különböztették meg magukat önálló jelképekkel az erdélyi püspököktől. A napon és a holdsarlón kívül nem jelenik meg más szimbólum a székelyföldi származású püspökök pecsétnyomóin.

Majdnem minden püspöknek van állatábrázolás a címerében, a székelyföldi Ilyés Andrásnak például egy medve, viszont  negatív értelmezésben, hiszen a keresztény szimbólumrendszerben a mohóságot jelképezi.

Zepeczaner Jenő a tanulmánykötetek kapcsán elsősorban a kutatásainak indítékairól beszélt. Mint mondta: 34 éven keresztül volt múzeumigazgató, és a látogatókkal beszélgetve nyilvánvalóvá vált számára, hogy az emberek nem ismerik a címereket, így érdemes ezek bemutatásával foglalkozni.

Az első címerek a keresztesháborúk idején gyakorlati célt szolgáltak: ez alapján azonosították az elesett katonákat. Gyorsan elterjedtek szerte Európában, főleg a gótika térhódításával. Egész jelképrendszert alakítottak ki a címerek megalkotására, és ezt a bonyolult nyelvezetet egész a 16. századig képesek voltak olvasni az arra illetékesek. Ezt követte a heraldika hanyatló korszaka, mely gyakorlatilag a mai napig tart.

Az udvarhelyi múzeumban elég sok céhpecsétnyomó maradt fenn, és bár a többségük nagyon kezdetleges, mindegyiknek megvan a maga bája – mondta Zepeczaner Jenő. Orbán Balázs sok címert leírt, ezekkel külön tanulmányokban foglalkozott a nyugdíjas múzeologus.

Erről is olvashatnak az érdeklődők, ha megvásárolják a könyvesboltokban kapható köteteket.

A fotók az első kivételével egy korábbi kötetbemutatón készültek. Forrás: Tamás Sándor Facebook-oldala