// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Hatalmasat kaszált az állam az áram árának növekedésén

// HIRDETÉS

A Nuclearelectrica óriási, több mint 200 százalékos nyereségnövekedést jelentett.

Az állam is az energiaár-emelkedések nyertesei között van, nem csupán az energiacégek: ez igazolódott be ismét, miután a cernavodai atomerőművet működtető állami áramtermelő cég, a Nuclearelectrica közzétette az év első kilenc hónapjára vonatkozó üzleti adatait.

Amelyek láttán bármely, a versenyszférában tevékenykedő cég vezetői is elégedetten csettintenének: óriásit nőtt a nyereség.

Az ok természetesen az elektromos áram árának növekedése.

Az áramtermelésben érdekelt Nuclearelectrica januártól szeptember végéig

1,94 milliárd lejes nettó profitot könyvelhetett el

– ez 202 százalékos növekedés az előző év ugyanezen időszakához képest.

Mindezt ráadásul úgy, hogy a megtermelt áram mennyisége kevesebb a tavalyinál, 7 410 474 MWh a tavalyi 7 571 854 MWh-hoz képest, ami 2,1 százalékos csökkenés, és 4,1 százalékkal kevesebb áramot értékesített.

Az ok abban keresendő, hogy idén hosszabb időre tervezetten leállították az atomerőmű 1-es blokkját.

De ez sem gátolta meg a nyereséges tevékenységet, sőt: az év első kilenc hónapjában

átlagosan háromszor magasabb áron tudták értékesíteni a megtermelt áramot, mint tavaly:

idén az átlagár 625,90 lej/MWh, míg tavaly az összeg csupán 253,06 lej volt megawattóránként.

Vagyis az államnak igencsak megéri az atomerőművet működtetni és bővíteni – még akkor is, ha ehhez hárommilliárd dolláros gigahitelt kell felvennie az Egyesült Államoktól.

És az így befolyt nyereségből arra is jut, hogy kompenzációt fizessen a termelőknek a lakossági ársapka és a piaci ár közötti különbség fejében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve
Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.