A Kincses Város polgármesteri hivatala tovább rombolja a veszélyessé vált homlokzatokat.
Mindenekelőtt tisztázzunk két dolgot:
1. Az emberélet többet ér, mint bármely épület homlokzata, lett légyen az 500 éves templom.
2. Az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron az illetékeseknek tudniuk illene, hogyan járjanak el egy ilyen jellegű baleset-megelőző akció során.
Amint arról több rendben is beszámoltunk (itt meg itt) a kolozsvári polgármesteri hivatal frontális támadást indított az omladozó homlokzatú épületek ellen, és joggal – lásd az 1. pontot.
A megelőző csapások esetén (is) azonban minden normális hadvezetés, ha nem is köteles, de igyekszik a kockázat minden fajtáját minimalizálni. Jelen esetben ez például azt is jelenti, hogy megvizsgálják, hogyan is kell szakszerűen elvégezni egy ilyenfajta munkálatot. Mert azért nem egy rakás kavicsról van szó. A kolozsvári „hadvezetés” ezt nem tette meg. Gyakorlatilag nekiestek az épületeknek, „kapával, kaszával”, amivel érték. Lett is belőle hiszti: petíciókat írtak, tiltakoztak, és a művelődési miniszter leállíttatta a nemzeti jelentőségű (A kategóriás) műemléképületek ellen indított támadást.
Kedden délelőtt tizenegy óra után azonban ismét kitört a ribillió a központban.

A városházi vakolatkommandó ezúttal a Deák Ferenc utca 42. szám alatti ingatlant ostromolta meg. Az előkelő bérház egyike a legszebb kolozsvári szecessziós homlokzatú kariatidás épületeknek. Pap József ügyvédi kamarai elnök építtette az 1910-es évek elején. Viszont csak B kategóriás, vagyis helyi jelentőségű műemlék, ezért nem kerülhetett a minisztérium védőszárnyai alá. Tanúk szerint az akciót nem előzte meg spontán vakolathullás.
És akkor a probléma. Az 1. pontot ismételten figyelembe véve: nem az a baj, hogy az illetékesek emberéleteket próbálnak megóvni, hanem az, ahogyan azt teszik. A Pap-ház esetében például a vakolat egyenesen az alant álló kariatidákra hullt. Ezt így nem lehet csinálni. Értjük mi, hogy fontos a közbiztonság, de a szakmaiságot tilos mellőzni. Pontosabban, tilos lenne. De úgy tűnik, az illetékesek magasról tojnak erre. Mint ahogy a vakolat hull a szobrokra.
Fotók: Maksay Ádám, Szántai János
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.