// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

És mit tesz a román politikus, akinek kezd leáldozni a csillaga? Naná, hogy alapít egy új pártot

// HIRDETÉS

Tăriceanu, Ponta, Băsescu, Dragnea, Cioloș és Orban is ugyanezt tették. A példa ragadós, pedig a a különutasságot választó úriembereknek nem igazán jött össze a visszakapaszkodás.

Úgy látszik, a mioritikus tájakon a megkopott hírnevű politikusok valósággal sportot űznek a pártalapításból, s őket persze olyankor szokta fenéken csókolni a múzsa, amikor már elkezd lefelé áldozni a csillaguk.

Ebbe a buliba szállt be most egy bizonyos Silviu Predoiu nevű úriember is,

akinek a nevét csupán amiatt jegyezhettük meg, mert legalább négyszer nevezték ki a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére, igaz, mindig csak ideiglenesen. A kémfőnöki tisztségtől 2018 szeptemberében el is búcsúzott, aztán a Victor Ponta által alapított Pro Románia párt soraiban landolt.

Ott azonban nem sokáig bírta, a legutóbbi parlamenti választások után ki is lépett a pártocskából, na de annyira unatkozott, hogy gyorsan alapított egy saját politikai szervezetet is, melyet Partidul Liga Acțiunii Naționale (Nemzeti Akció Ligája Párt) néven jegyeztetett be a bíróságon két vállalkozóval közösen. Pártocskaalapítás ide vagy oda,

az efféle visszakapaszkodási törekvések még a nála nagyobb arcoknak sem szoktak sikerülni.

Dacian Cioloș például 2018 óta három pártot is alapított (a legutóbbit idén áprilisban), a liberális pártból kiszállt Ludovic Orban pedig egy Jobboldai Erő nevű szervezet élén próbál valamit még felmutatni, míg Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori elnökének sem volt jobb ötlete a szabadulása után, bejegyeztette a Szövetség a Hazáért nevű alakulatot – ennél többet egyik szervezetről sem lehet tudni.

Korábban írtunk egyébként egy összefoglalót arról is, hogy miként tűntek el a süllyesztőben azok a zsebpártok, melyeket Călin Popescu-Tăriceanu, Victor Ponta és Traian Băsescu alapítottak hasonló helyzetben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro