// 2026. november 5., csütörtök // Imre
megint

Kiskorú késelte meg szintén kiskorú társát Kolozs megyében – hírek csütörtökön

// HIRDETÉS

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak, a miniszterelnök is támogatja az ötletet. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket

Nem tudom, Önöknek megfordult-e már a fejében az, hogy olyanok is járművezetői engedélyhez jutnak, akik alig vagy nagyon hibás reflexekkel és felelőtlenül vezetik az autójukat. Ha másért nem is, de azért bizonyára, mert ennyi autóbalesetet, mint amennyi Romániában van, csak kevés helyen látunk.

Ezt az lehetséges összefüggést csak azért bátorkodtam leírni, mert épp most zajlik Szeben megyében egy nagy korrupciós hálózat felszámolása, amelyben elég sok rendőr (ez nem kifejezés, hogy elég sok, hiszen éppen a rend őreiről van szó) érintett.

// HIRDETÉS

A hét szebeni rendőrt azzal vádolják, hogy egy olyan hálózat tagjai voltak, amely pénzért cserébe segítette elő a járművezetői engedélyek és forgalmi engedélyek feketén megszerzését. Az ügyészek több mint 170 feltételezett korrupciós esetet vizsgálnak, és a gyanúsítottak között hét rendőr és két feltételezett bűntárs is szerepel. A kihallgatások nyomán öt rendőr és két feltételezett bűntárs állt a bírók elé, az ügyészek előzetes letartóztatásukat kérték. Két másik rendőrt legalább 60 napra bírósági felügyelet alá helyezték, és szabadlábon fogják őket vizsgálni. A vádak: szervezett bűncsoport létrehozása vagy ahhoz való csatlakozás, befolyással való visszaélés, kenőpénz elfogadása, befolyás megvásárlása, kenőpénz adása.

A nyomozók szerint az események tavaly júniusban kezdődtek: vezetői engedélyeket szereztek meg olyanoknak, akik fizettek azért, hogy felvettnek/átmenőnek nyilvánítsák őket, az összegek akár kétezer eurósak is lehettek személyenként. A hálózat azonban nem állt meg itt: személyazonosító okmányok és járműnyilvántartási dokumentumok megszerzését is elősegítették. A nyomozók szerint a rendőröket egy 57 éves férfi toborozta, akinek a feladata az ügyfelek felkutatása volt, ellene uzsorázás gyanúja miatt folyik nyomozás, mivel annak a gyanúja is fennáll, hogy többször is kölcsönadott a rendőröknek pénzt.

Az ügyben egy másik, 46 éves férfi is gyanúsított, aki állítólag kapcsolatot tartott fenn a szebeni jogosítvány- és járműnyilvántartási hatóságok alkalmazottaival, és ő is hozott oda olyan személyeket, akik a dokumentumok megszerzésében voltak érdekeltek.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak, a miniszterelnök is támogatja az ötletet

Nicuşor Dan elnök szerdán fogadta a Cotroceni-palotában Elbridge Colby-t, az Amerikai Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkár-helyettesét. Az államfő közölte az amerikai tisztségviselővel, hogy Románia hibrid fenyegetésekkel szembesül, ráadásul a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és leginstabilabb tengeri régió jelenleg. Azt is hansúlyozta, hogy az amerikai gazdasági és katonai jelenlét megerősítése Romániában stratégiai jelentőségű.

A Digi24 szerint a Cotroceni-palotából származó források azt nyilatkozták, hogy a megbeszélések során a román fél jelezte az amerikai félnek, hogy hajlandó viselni az amerikai csapatok Romániában való állomásozásához szükséges költségek egy részét, annak érdekében, hogy az Egyesült Államok továbbra is jelentős jelenlétet tartson fenn itt. A kiadások költségei többek között az amerikai csapatok alapköltségei, valamint a nálunk állomásozó amerikai repülőgépek üzemanyagköltségei voltak, de konkrét összeg nem hangzott el.
A szerdai elnöki találkozót követően Luca Niculescu miniszerelnök és Elbridge Colby csütörtökön ült le egymással tárgyalni, ahol Niculescu megerősítette Románia ezen szándékát: kormányzati források szerint a román kormány hajlandó pénzügyileg támogatni az amerikai csapatok országon belüli tartózkodását.

Kiskorú késelte meg szintén kiskorú társát Kolozs megyében

Kórházba került egy 13 éves fiú, miután egy 15 éves társa megkéselte – írja a Monitorul de Cluj. Az eset iskolába menet történt Katona (Cătina) településen, Kolozs megyében. A Kolozs megyei tanfelügyelőséget értesítették az esetről, és az ügyben a kolozsvári megyei rendőrséget is, amely nyomozást indított.

Az eset még kedd reggel történt, a kiskorú áldozat kezdetben azt állította, hogy a sportpályán sérült meg egy üveg miatt, az esetet így kommunikálták a tanfelügyelőségnek is – hogy a srác balesetet szenvedett as iskola sportpályáján. Csakhogy a sérülés vágásra utalt, a diáknak nyújtott elsősegélynyújtás alapján ezt meg is állapították, így további vizsgálatokat indítottak és a rendőrség segítségét kérték.

A vizsgálatok után sikerült megállapítani, hogy a falu iskolájának két diákja közötti konfliktusról van szó, iskolába menet alakult ki közöttük nézeteltérés, amely során a 15 éves elkövető szúró-vágó szerszámot (kést) használva megsebesítette áldozatát. Mivel az elkövető 15 éves, a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. Mint kiderült, a késelésnél jelen volt egy 14 éves társuk is, aki az elkövetőt támogatta.

Mindkettőjüket egy kolozsvári pszichiátriai intézetbe szállították, és november 5-én pszichiátriai igazságügyi szakértői vizsgálatnak fogják őket alávetni annak megállapításához, hogy a bűncselekmény elkövetésének pillanatában rendelkeztek-e ítélőképességgel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS