// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Olasz meló

Trikolórban hordták a növényi hulladékot egy AUR-os vezetésű község közmunkásai – hírmix

Fotó: Facebook/Suceava Fail

Fotó: Facebook/Suceava Fail

Fotó: Facebook/Suceava Fail

// HIRDETÉS

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Trikolórban hordták a növényi hulladékot az AUR-os vezetésű község közmunkásai

Nem láttuk jönni ezt a hírt. Hivatalból vizsgálatot indított a rendőrség, miután a közösségi médiában megjelent felvételek szerint közmunkások egy román nemzeti zászlóban hordták a kerti hulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. A felelősök akár 20 ezer lejes bírságra is számíthatnak.

Ionuț Epureanu rendőr-főfelügyelő a Digi24.ro hírportálnak elmondta, a hatóságok azt vizsgálják, történt-e törvénysértés a nemzeti jelképek használatát szabályozó 1994/75-ös törvény alapján. Emlékeztetett, hogy a jogszabályt 2024-ben szigorították, és az előírja, hogy az állampolgárok kötelesek tiszteletet tanúsítani a nemzeti zászló és a himnusz iránt, és tartózkodniuk kell minden olyan cselekedettől, amely sérti ezek méltóságát. A rendelkezések megszegéséért 10 ezer és 20 ezer lej közötti szabálysértési bírság szabható ki.

// HIRDETÉS

A kínos jelenetek az AUR színeiben megválasztott polgármester, Neculai Miron által vezetett Bosanci községben készültek. A Facebookon megjelent felvételek után a polgármester hol máshol, mint a közösségi médiában kért nyilvánosan bocsánatot.

Az úgy történt – magyarázta a községvezető, hogy a közelgő december 1-jei nemzeti ünnepre készülve az alpolgármestere elrendelte a zászlók lecserélését, a régi, elhasználódott lobogókat pedig a helyi textilgyűjtő ponton adták le. A munkások innen emeltek el egy zászlót, amelyet aztán rendeltetésellenesen használtak fel. A polgármester hangsúlyozta, hogy mélységesen sajnálják az incidenst, és a legnagyobb komolysággal kezelik az ügyet.

Arról nem szól a fáma, hogy a munkások adtak-e magyarázatot a történtekre, de a legtöbb munkahelyen a munka legyen elvégezve jelszó mentén a vezetőség elvárja az alkalmazottaktól a kreatív munkavégzést, díjazzák a rendkívüli helyzetekben való találékonyságot. Nem lehetett egyéb alkalmatosság, hát a legkézenfekvőbb megoldást választották, egy nagy méretű vásznat, ami kiválóan alkalmas hulladékszállításra is, a munka tehát el volt végezve.

Azt sem tudni, megfordult-e a munkások fejében, hogy ezt talán mégsem így kellene, vagy vitatkoztak-e a zászlóhasználat mentén, mindenesetre nem lennénk sem a közmunkások, sem a polgármester bőrében. George Simion még nem reagált a közösségi médiában az esetre, de az biztos, hogy a polgármester egy életre emlékezni fog az AUR elnökének telefonhívására.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában

Két-három éven belül visszatérhetnek a normális szintre az energiaárak Romániában, így 2028-tól enyhülhet az üzleti szférára nehezedő nyomás – jelentette ki pénteken Radu Burnete a Concordia Summit 2026 konferencia második kiadásán.

Nicușor Dan tanácsadója a jelen lévő üzletemberekhez és a munkáltatói szövetségek képviselőihez szólva hangsúlyozta, a feszült globális energiapiaci helyzet és a hazai sajátosságok miatt nehéz tél várható, és nemcsak Romániában, középtávon azonban javulásra számít.

Burnete szerint két-három éven belül a normális szint körül állapodik meg az energia ára Romániában.

„Vannak megkésett beruházások, amelyek nagy nehézségek árán ugyan, de végül megvalósulnak. Jelentős befektetések történtek a megújuló energiába, és elég sokat költünk a tárolási kapacitásokra is, a hálózatainkba viszont többet kell fektetnünk, mert nem tartják a tempót a termeléssel. Emellett belép a román piacra a Neptun Deep projektből származó földgáz is, így remélem, hogy 2028-tól az energiaárak nem nehezednek majd ilyen súllyal az önök vállára”

– fogalmazott Burnete, aki ugyan üzletemberek előtt beszélt, de azt hozzátehette volna, hogy nemcsak az ő vállukat nyomják az elszállt energiaárak.

Amenyiben a jövő évet sikerül öt százalékot valamivel meghaladó költségvetési hiánnyal zárni, továbbá véget ér az iráni háború, és tűzszünet jön létre Ukrajnában, kedvezőbb időszak következhet. Figyelmeztett ugyanakkor, hogy a deficit és az államadósság problémáját nem lehet pusztán a kiadások és a bevételek kiigazításával megoldani, bár ez a lépés is elkerülhetetlen, hanem gazdasági növekedésre van szükség.

„Ha nem csökkentjük a román állam hitelfelvételi szintjét, önök is folyamatosan túl magas, versenyképtelen kamatok mellett jutnak majd hitelhez.”

Burnete a gazdasági növekedés egyik legfontosabb forrásaként a hazai tőke mozgósítását jelölte meg, amelynek érdekében az elnöki hivatalban külön munkacsoportot is létrehoztak. Kifejtette: a román tőkepiac jelenleg rendkívül alulfejlett, kezdetleges eszközökkel és alacsony likviditással működik, ezért a jogszabályok egyszerűsítésére és kifinomultabb pénzügyi eszközökre van szükség ahhoz, hogy az országban lévő tőke nagyobb arányban finanszírozza a hazai kis-, közép- és nagyvállalkozásokat.

A Concordia Summit 2026 tanácskozáson üzleti vezetők, politikai döntéshozók, szabályozó és felügyeleti hatóságok, valamint európai partnerek vitatják meg, miként tudja Románia a meglévő előnyeit – geostratégiai helyzetét, energetikai és mezőgazdasági erőforrásait, valamint IT-szektorát – befektetésekre, exportra és jól fizető munkahelyekre váltani.

A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban

Rendre horogra akadnak olyan betörők a világ minden táján, akik nem mindig tartják szem előtt az eredeti elképzeléseiket. Így járt az a 42 éves hazánk fia is, aki november 3-áról 4-ére virradó éjszaka az olaszországi Pratovecchio Stiában surrant be egy lakásba, ahol kihasználva a lakók távollétét, átkutatta a szobákat és összeszedett néhány holmit.

Ám a fáradtság, a hideg és a túlzott alkoholfojtogatás miatt végül úgy döntött, hogy kényelembe helyezi magát az egyik ágyon, és mély álomba merült. Reggel már a carabinieri ébresztette.

A gyanús mozgásokra egy szomszéd figyelmes, aki értesítette a hatóságokat. A helyszínre kiérkező csendőrök behatoltak a lakásba, ahol a betörőt mélyen, édesen aludt. Rémálom lehetett felébredni, a hideg bilincs kattanása további traumákat okozhatott emberünknek.

A büntetett előéletű 42 éves férfi vonattal érkezett a térségbe, ahol korábban már élt. Az építkezési munkákra szerződött férfi állítólag szállást keresett az éjszakára, mielőtt a bűncselekményt elkövette volna.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS