Marcel Ciolacu most nullázta le a Szociáldemokrata Párt megváltozásának lehetőségébe vetett utolsó reményeket.
Bár a két éve a romániai büntetés-végrehajtási rendszer vendgszeretetét élvező egykori pártelnök, Liviu Dragnea utódjaként Marcel Ciolacu mindent megtesz azért, hogy a Szociáldemokrata Pártot (PSD) átfazonírozza, és lerúgja róla azokat a címkéket, miszerint az egykori állampárt utódjaként posztkommunista, korrupt és az igazságszolgáltatás tevékenységét akadályozni próbáló pártról van szó, ezen igyekezetét most sikerült egyetlen mondattal semmissé tennie.
Történt ugyanis, hogy kedden este egy televíziós műsorban Ion Iliescu egykori államfőről és pártelnökről kérdezték, aki az egykori kommunista párt harmadik vonalából felkapaszkodva az 1989. decembere utáni Románia meghatározó figurájává vált, és hathatósan közreműködött abban, hogy a rendszerváltásnak nevezett események után az ország több mint egy évtizedig ne tudjon elindulni a posztkommunizmusból való kilábalás útján.
Ciolacu ugyan azzal kezdte, hogy „strukturálisan különbözik” az egykor hihetetlen befolyással bíró nagy öregtől, és nem azt a politikai stílust képviseli.
Ugyanakkor a maga idejében Iliescu került abba a helyzetbe, hogy döntéseket hozzon.
Az összes mulasztással, az összes jóval és rosszal együtt azt hiszem, hogy Ion Iliescu több jót tett Romániával, mint rosszat” – bírta mondani Ciolacu.
A stúdió mennyezete épségben maradt.
Ha valaki esetleg nem tudná:
Egyrészt a katonai ügyészség szerint 1989 decemberében az ő vezényletével hajtottak végre diverziót a kommunista pártelit addig háttérbe szorított tagjai, hogy a „terroristák” támadásainak örve alatt átvehessék az ország irányítását.
Másrészt a Bukarestet romba döntő, 1990 nyarán lezajlott bányászjárás miatt.
Kíváncsiak lennénk, a kettő közül Ciolacu szerint melyik mozdította hatékonyabban a jobb irányba az országot.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.