Itt a Brâncuși-szappanopera újabb fordulópontja! Bár még ki se fizette a népnek az adományokat, az állam megint meg akarja vásárolni a szobrot. Összefoglaltuk a sztorit.
És akkor sétáljunk vissza a közelmúltba, pontosabban 2016 tavaszára, ekkor kezdődött ugyanis a román történelem egyik legizgalmasabb kulturális szappanoperája. A Dacian Cioloș vezette technokrata kormány művelődési minisztere tett egy bombasztikus bejelentést: az állam megveszi Constantin Brâncuși, a világhírű román emigráns szobrász A föld bölcsessége című művét. Potom 11 millió euróért.
Az akciót afféle történelmi jóvátételnek is szánta az állam bácsi, többek közt azért, mert az 1950-es években a párizsban élő Brâncuși felajánlotta a román államnak 200 munkáját és párizsi műtermét, ám az akkori román akadémia elutasította az ajánlatot, mondvánt, hogy Brâncuși művészete a polgári dekadenciát képviseli. Itt szeretnénk jelezni, hogy ez csak szinopszis, a teljes első évad történetét itt olvashatják.
Oké, és akkor menjünk tovább: második évad.
A román állam azt találta ki, hogy ő ad öt millát, a nép meg hatot. Így fair, nem? Tessék hát közadakozni! Igen ám, de az istenadta nép marhára nem akart egy földön ücsörgő kőnőért ennyi zsetont feldobni. Ez van.
Harmadik évad:
Az alaphelyzet, ugye ez volt: az állam bácsi meg akarta venni a szobrot, a nép nem. Igen ám, de az állam aláírt egy szerződést a szobor tulajdonosaival. És innen kampó volt, mert senkit sem érdekelt, hogy a nép nem akar fizetni. Van papír, tessék tejelni.
Negyedik évad:
Figyelem: groteszk csavar következik a történetben! A román állam, ugye, ott áll, és fűnek-fának könyörög, adjon már kis lóvét na, mert muszáj fizetni. Erre mit csinál a bukaresti orosz nagykövetség? Ad, persze, mert nagylelkű: kerek 100 eurót. Kész, kitör a botrány: bumm, és bumm, és bumm.
Ötödik évad:
Az igen nagy nézettséget elérő negyedik után az ötödik évad rém laposnak indult. A román kormány 2019-ig meghosszabbította az adományozási határidőt (hátha addig megnyílik a nép zsebe). Na, ezzel nem lehet rekordot dönteni. Tehát az illetékesek előrukkoltak a bomba hírrel: amíg összegyűl a népi pénz, az állam saját zsebből leperkálja a 11 millát. És itt hirtelen mindenki azt hitte, happy end van, vége a cirkusznak.
Közben volt még kis mellékszálú hiszti: Dacian Cioloș akkori miniszterelnököt a vérnackók feljelentették a DNA-nál, csalásért.
Hatodik évad:
Azt hitték, vége? Egy frászt! Minden borult! Sokánt! A 2016-os választási kampány is színre lépett. Ahol mindenki mindenkit hasba, hátba, tökön szúrt. És ennek a nagy szoborvásárlás is áldozatává vált. Igen bonyolult módon, de kiderült, hogy a román állam meg sem vásárolhatja a szobrot, közpénzért. Tehát vissza kell adni az adakozott pénzeket. A szappanopera nézői csak álltak, tátott szájjal.
Hetedik évad:
Dacian Cioloș és technokrata kormánya ment a levesbe, jött a PSD, és az éppen akkori miniszterelnök (nagy barátunk nekünk, magyaroknak is), Mihai Tudose kijelentette: ugyan fussunk neki még egyszer ennek a szoborvásárlásnak. De nehogy már 11 milliót adjunk érte. Annyit nem ér!
Nyolcadik évad:
Oké, de mi legyen a nép pénzével? Amit, ugye, a második évadban a nép egy kis része nagy lelkesedéssel beadott a közösbe. Hát igen, azt… na jó, továbbra is vissza kell adni. Mégpedig 2017 utolsó napjáig. Na de ez nem jött össze, fene tudja, miért. Az államnak is elfogyott a pénze a szilveszteri buli előtt. Na, nem baj, akkor visszaadja 2018 utolsó napjáig. Könnyen jött, nehezen megy.
Kilencedik évad:
És jött az újabb vérfagyasztó fordulat. 2018-ban (melynek utolsó napjáig, ugye, vissza kellett volna adni minden átkozott népbanit) kiderült, hogy az érvényes romániai törvények értelmében a zsetont nem lehet visszafizetni. Kész, a nép egyik szeme sírt, a másik hülyére röhögte magát. Persze, a kormány megígérte, hogy felülírja a visszafizetést gátló szabályokat.
Tizedik évad:
És amikor már mindenkinek tele lett a töke A Föld bölcsességével, és az érintettek valószínűleg tizenegymilliószor elátkozták azt a pillanatot, amikor a nagy ötlet eszükbe jutott, tessék: a legújabb művelődési miniszter Daniel Breaz kedden bejelentette, megint nekifutnak a szoborvásárlásnak. Persze, csak abban a pillanatban, amikor meglesz a kultúrára szánt költségvetés. Addig készülnek, tárgyalnak, utaznak, ilyesmi. Ja, és a miniszter úr megnyugtatta a népet: az adományok 99%-át visszafizette az állam a népnek.
És akkor most találgathat a szappanopera-néző: lesz happy end? Vagy megint jön egy kolosszális fordulat? Jó szórakozást kívánunk hozzá.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.